Pályázati felhívás Liszt Ferencről szóló rövidfilmekre – Liszt Ferenc-rövidfilm pályázat

A pályázat célja: a 200 éve született Liszt Ferenc életének, munkásságának bemutatása, népszerűsítése rövidfilm-alkotásokkal. A pályázat nyílt, azon részt vehet bármely filmelőállító. Pályázni legalább két perc, legfeljebb hat perc hosszúságú, Liszt Ferencről szóló vagy munkásságához kapcsolható filmalkotással lehet, műfajra, illetve a gyártás évére vonatkozó megkötés nélkül.

A pályázat kiírója: Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. október 10.
A pályázatokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkárságának címére (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) kell beküldeni postai úton. A borítékon a “Liszt Ferenc-rövidfilm pályázat” megjegyzést kell feltüntetni.

Az eredmények értékelésének és közzétételének módja:
A pályaművekről a pályázat kiírója dönt. Döntésének előkészítésére három főből álló szakmai kuratóriumot kér fel.

A döntésről valamennyi pályázó értesítést kap. A pályázat a nyertes pályázók nevét és a nyertes alkotások címét 2011. október 22-ig közzéteszi a http://www.kormany.hu honlapon.

A pályázat díjai:
A pályázat első helyezettje 2 millió Ft,
második helyezettje 1 millió Ft,
harmadik helyezettje 500 000 Ft díjazásban részesül.

A pályázat első három helyezettjének filmjeit levetítik a 2011. október 22-én megrendezett Liszt Ferenc-esten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A beérkezett pályaműveket a pályázó engedélye nélkül harmadik félnek nem adjuk át. A pályázat lezárultával a tárolt személyes adatokat megsemmisítik.

A pályázati anyaghoz leadott DVD-mellékleteket nem küldjük vissza, nem őrizzük meg.

A pályázatról további információk a NEFMI Mozgókép-művészeti Főosztályán Aponyi Noémitől kérhetők [e-mail: noemi.aponyi@nefmi.gov.hu, tel: (1) 795-6102].
http://www.kormany.hu./hu