Josef Koudelka

Ma ünnepli 74. születésnapját Josef Koudelka cseh fotográfus, akit olyan képei tettek világhírűvé, melyek először neve elhallgatásával jelentek meg.

Koudelka 1938. január 10-én született Boskovice városában, Csehszlovákiában. Repüléstechnikai mérnöknek tanult, de már az egyetemen elkezdett fotózni. Riportfotókat készített és a “Divadlo” című színházi folyóiratnak dolgozott fotósként. 1967-től, tanulmányai befejezése után már csak a fotózással foglalkozott.

 

A 60-as évek során a közép-európai cigánytelepekről készített sorozatokat, melyekben a romák életét mutatta be egy belső perspektívából.
Az áttörést azonban 1968-ban Prágában, a szovjet megszállást megörökítő képei hozták meg neki. Ezeket a képeket titokban küldték el Elliott Erwittnek, aki akkoriban a Magnum fotóügynökség elnöke volt. A képek egy “ismeretlen fotós” aláírással jelentek meg, hogy Koudelkát és családját megvédjék egy esetleges megtorlástól. Az Overseas Press Club 1969-ben Robert Capa-díjjal jutalmazta az “ismeretlen cseh fotóst”.

Mivel a veszély fennállt, hogy a csehszlovák rendőrség előbb-utóbb felfedi a fotós kilétét, Koudelka egy nyugat-európai utat kihasználva úgy döntött, nem tér vissza hazájába. 1970-től Londonban élt, ahol menedékjogot kapott, 1971-től a Magnum tagjaként dolgozott.  1980-ban Franciaországba költözött, ahol 1987-ben megkapta a francia állampolgárságot. 1968-as képeinek szerzőségét a nyilvánosság előtt csak 1984-ben vállalta fel, a felvételek Csehszlovákiában 1990-ben jelentek meg először a “Respekt” című folyóiratban.


Munkásságát a személyes hangvétel jellemzi, riportképei szubjektívek, nem tisztán dokumentatívak. A már említett Robert Capa-díj mellett Nadar-, Cartier-Bresson- és Hasselblad-díjjal is kitüntették.

Ajánlott videók:
http://www.youtube.com/watch?v=lNnr_Ql9xbc

http://www.youtube.com/watch?v=EJ0SkmAh7d8

http://www.youtube.com/watch?v=zMp0lokRm2Q

Ajánlott linkek:

http://en.wikipedia.org/wiki/Josef_Koudelka

http://www.masters-of-photography.com/K/koudelka/koudelka.html

http://www.magnumphotos.com/Archive/C.aspx?VP=XSpecific_MAG.PhotographerDetail_VPage&pid=2K7O3R135R3G&nm=Josef%20Koudelka

http://www.profotos.com/education/referencedesk/masters/masters/josefkoudelka/josefkoudelka.shtml

http://www.archives.scene4.com/dec-2008/html/andreakapsaski1208.html

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks