Fejezetek a magyar munkásábrázolás történetéből (2. rész)

A két világháború között

Magyarországon szerencsés módon kapcsolódott össze a két új irányzat. Az elkötelezett, humanista, baloldali fényképészek számára a téma újdonságával egyenrangúan fontos volt a megformálás újdonsága is. A hazai klasszikus szociófotó a magyar fotóművészet történetében mint a formai kísérletezés és útkeresés irányzata (is) szerepel. A Kassák Lajos szellemi irányításával megszerveződő Munka-fotókör (Bass Tibor, Bergmann Teréz, Bruck László, Gönci-Frühof Sándor, Haár Ferenc, Lengyel Lajos, Schmidt Anna és Tabák Lajos) tagjainak legjobb képein a gyakran tűrhetetlen és leleplezni való társadalmi körülmények, a munkásság és a szegények élet- és munkakörülményeinek ábrázolása együtt járt a fényképművészetet forradalmasító avantgárd megformálással. A csoport ma is élő tagja, Tabák Lajos háború előtti munkásságának méltatói joggal nevezték őt expresszionista, avantgárd fotóművésznek. Képein az addig elképzelhetetlen döntött horizontok, merész kivágások, formabontó perspektívák, a dolgozó ember testének dinamikáját kifejező, szinte a bemozdulásos életlenségig eljutó eszközök alkalmazása, az ipari környezetben rejlő esztétikum sajátos fölfedezése nemcsak fotóinak tudatosan sugallt politikai erejét és hitelét növelték, hanem formaművészként is izgalmassá és sokak számára nyugtalanítóvá tették őt. Tabákot Lengyel Lajossal és Kasákkal őrizetbe is vették a Munka-fotókör szolnoki kiállításának megrendezése miatt. Jól látta az intézkedő városi rendőrkapitány, hogy azok a fényképek nemcsak témájuk, de előadásmódjuk miatt is alkalmasak rá, hogy fölkorbácsolják a kedélyeket.

Tabák Lajos: Magánút, 1932

A Munka-fotókör tagjai mellett a magyar munkások hiteles ábrázolásával több nagyszerű magyar szociófotós foglalkozott hozzájuk hasonló művészi újító igénnyel. Közülük az egyik legérdekesebb kísérletező Kálmán Kata volt, aki az akkori fotográfia legkonzervatívabb és legrégebbi műfaját, a portrét reformálta meg. Addig ismeretlen tartalommal és friss formai szemlélettel jelentkezett. A magyar dolgozó népesség nehezen és küszködve élő nagyobbik felének – puritán közelikben, retusálás és megszépítő világítás nélkül ábrázolt – arcát tartotta tükörként a Horthy-Magyarország elé. Tiborc album címmel kötetbe gyűjtött arcképeihez Móricz Zsigmond írt előszót, a szereplőkről Boldizsár Iván kanyarított rövid, drámai életrajzokat, és József Attila kiadója, a Cserépfalvi jelentette meg. Bálint György, a hazai baloldali újságírás klasszikusa szép és forró szavakkal méltatta Kálmán Kata munkáját.

 

Kálmán Kata: Munkás, 1931

A fentiekhez hasonló beállítottsággal, artisztikus igényességgel és technikai bravúrokkal fotografálta a háború előtti magyar hétköznapok robotosait a magyar fotóriporterek talán legkiválóbbja, Escher Károly is. Az utcaseprő perspektívájából mutatta be a felvonulásra vigyázó lovascsendőrök sorfalát, egy hajnali razzia szinte álomszerű világában a kisgyermekét magához szorító, elkínzott arcú munkásnőt, a kilakoltatott családot, ahogyan szánalmas holmiját húzza a semmibe egy talyigán, vagy az emberpiacon vevőre várva elszunyókáló kubikos sereget.

Fotó: Escher Károly

 

(Folytatása következik)

A szöveg másodközlés a szerző, Szarka Klára engedélyével. Eredeti megjelenés: Ezredvég, 2004

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks