A Szellemkép idei végzős évfolyamának diplomaféléve a mindannyiunkat érintő vírushelyzet miatt merőben újszerű félév volt, a konzultációk átkerültek az online térbe, a Dob utcai kávészüneteket felváltotta laptop előtti ücsörgés egy bögre forró teával. Az online oktatás kiállta a próbát, a hallgatók visszajelzései alapján a konzultációk hasznosak és és gördülékenyek voltak. Az online diplomavédésen bemutatott diplomatervek és a benyújtott esszék azt mutatják, hogy minden szempontból teljes értékű félévet zártunk.
Cikksorozatunkban a 2021. tavaszi félév végzős hallgatóinak diplomamunkáit szeretnénk bemutatni: hét hallgató, hét teljesen különböző fotográfiai látásmód, hét műfajban, formanyelvben, témaválasztásban teljesen eltérő munka. Ami közös bennük, a munkák magas színvonala mellett, hogy minden hallgató a saját szívéhez, jelenlegi élethelyzetéhez, gondolataihoz közel álló témát választott.
Becze Anita: Visszhangok
(konzulens: Déri Miklós)
Az emberek érdekelnek igazán: a motivációik, az örömük, a bánatuk, a választásaik, az életük, a születés és a halál. Egyértelmű volt számomra, hogy diplomamunkám témájaként emberábrázolást választok, portré vagy fotóesszé formájában. Szerettem volna olyasmivel foglalkozni, amihez személyesen kapcsolódom, ami mélyen foglalkoztat, és amiről a fotózáson keresztül a magam és mások számára is megjeleníthetek valamit, amit intellektuális úton vagy szavakkal nem lennék képes megragadni. Szerettem volna a fotókon keresztül újat tanulni magamról, az emberi életről és kapcsolatokról. Ennek a vágynak és egy véletlen balesetnek a találkozása hozta, hogy Édesanyám lett a diplomamunkám alanya.
Ennek a fotósorozatomnak az volt a célja, hogy édesanyámhoz közelebb kerüljek: jobban megértsem, megismerjem és elfogadjam őt.
A téma nehézsége és egyben szépsége is az, hogy benne vagyok a folyamatban. Gyakran inkább éreztem magam a történet részesének, mint alkotójának.
A betegség kezdetétől folyamatosan dokumentáltam a folyamatot, így a kettőnk kapcsolatát is. A képek mindkettőnknek segítséget nyújtottak a helyzet feldolgozásában, a betegség elfogadásában.
Sokszor felvetődött bennem a kérdés, hogy nem túl személyes téma-e ez. Végül tudatosan vállaltam fel ezt a kihívást. A fotótörténetben sok példát találtam a személyes témák feldolgozására.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy közös, kreatív alkotófolyamatban lehettem együtt Édesanyámmal ezekben a nehéz hónapokban. Mindkettőnk számára gyógyító volt.
