Spoiler-mentes filmajánló, kicsit másképpen: olyan alkotásokat szeretnék bemutatni, melyeket nem játszanak (vagy nem is játszottak) mozikban, de az is előfordulhat, hogy eddig még dvd-n sem jelentek meg Magyarországon! Viszont, ha véletlenül szembejönne veled egy filmklubban, vagy a cimborádnak megvan a külföldről féltve beszerzett blu-ray-en, akkor bizony kihagyása nem javallott!
Enter the void (2009)
rendező: Gaspar Noé
Aki ismeri Gaspar Noé korábbi filmjeit (I stand alone, Irréversible), annak nem kell ecsetelni ezen művének elborult zsenialitását és szörnyű depresszióját sem. A tudattágítás egyik legális módjaként lehetne definiálni a film nyújtotta élményt: durván elrepít – és még napokig érezzük (szenvedjük?) utóhatásait.
A főszereplő Oscar, egy Tokyoba emigrált fiatal amerikai drogdealer, aki a húgával él. A kamera az ő szemén keresztül mutatja a cselekményeket (szó szerint, pislogással, tükörbe nézéssel, mindennel). Napi rutinjába tekinthetünk bele – egy múló pillanatig, ugyanis gyorsan egy éttermi mosdó padlóján találja magát egy rendőrségi razzia áldozataként, holtan. Azonban a film itt válik érdekessé. A történet elején már emlegetett Tibeti Halottaskönyv mintha beigazolódna: Oscar tudata kiszáll testéből, és felülről szemléli a világot tovább, életének újraélésével: flashback-jeivel megtarkítva keresi útját, újjászületését. Noé elképesztő alkotása maradandó élményt nyújt, látványvilágával és hajmeresztő kameramozgásával szokatlan látványt kelt, elménken pedig átrobog egy úthenger erejével, miközben a szomorú, szorongásos, drogokkal és buddhizmussal színezett sztori kibontakozik előttünk.
Kynodontas (2009)
Rendező: Yorgos Lanthimos
Mi a valóság? Mit és hogyan érzékelünk, tanulunk, tapasztalunk? Létezik-e egyáltalán egyetemes valóság? Amíg nem fogjuk meg a szivacsot, honnan tudjuk, hogy az puha? Mennyire lehet szubjektív a realitás? Ehhez hasonló kérdéseket ültet a néző fejébe Yorgos Lanthimos görög rendező filmjével, a Kynodontas-sal, amit 2009-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelöltek Oscar-díjra, sőt Cannes-ban két díjat, köztük az Un Certain Regard Award-ot is bezsebelte.
A filmben egy tehetős család életét követhetjük nyomon, akik tinédzser gyerekeiket meglehetősen sajátos módon nevelik. Szókincsüket úgy torzítják, hogy minden olyan szó, ami nem fér bele a fallal körülvett családi birtokon belül folyó életbe, azt hamis jelentéssel ruházzák fel (mint például a „tenger”, ami a filmben karosszéket jelent). A falakon kívül a gonosz uralkodik, ami a közönséges macska képében testesül meg; egyedül a családfő hagyhatja el a birtokot (aki valójában egy gyár igazgatója), és egyedül egy nőt engednek be, aki a tinédzser férfiúi szükségleteit hivatott kielégíteni.
Ebben a meglehetősen morbid és természetellenes környezetben próbálnak érvényesülni a fiatalok, de mint várható, ez nem megy olyan gördülékenyen; a félrenevelés kontrolálhatatlan hatásokat eredményez, frusztráltsággal telített eseményekhez vezetnek.
A szent hegy (1973)
The holy mountain
rendező: Alejandro Jodorowsky
Annak idején nagy visszhangot kiváltó A vakond (El Topo) című filmje után Jodorowsky a nagyobb költségvetéssel (a The Beatles-nek is köszönhetően) készült A szent heggyel borzolta fel újra a kedélyeket. Az amerikai-mexikói avantgárd dráma egy szimbólumokkal telített spirituális utazás, ahol a szereplők a materialista, modern világ társadalmi aberrációival találkoznak, miközben útjukat keresik a szellemi megváltás felé. Szimbolista és groteszk mondanivalójához páratlan képi világ társul, jelentésbeli rétegeit végtelenségig lehet elemezni, így e sorok írója meg sem próbálja ezt a feladatot magára vállalni. A szent hegy mindenki számára, minden újranézés alkalmával mást (és egyre többet) jelent. Egyfajta önismereti (mint individuum és mint emberiség), tudattágító hatással bír, melyet a film megnézése után mélyen a gondolatainkba merülve folytathatunk.
/Juhász Norbert/