Szerelmesek, ha alszanak

Szeretők alvása címmel készített fotósorozatot Paul Schneggenburger osztrák fotográfus, melyben alvó párok mozdulatait, mozgásait mutatja meg. A képek saját stúdiólakásában készültek, ahol előkészítette az ágyat, meggyújtott pár gyertyát, majd magára hagyta a párt. Kameráját úgy állította be, hogy hat órán keresztül exponáljon – éjféltől reggel 6-ig, így dokumentálva a párok interakcióit, mozgásait alvás közben.

A fotós azt próbálja kideríteni, mi történik a szerelmesekkel alvás közben. Egymás mellett alszanak? Mindenki magának, vagy esetleg álmukban is osztoznak a helyen és érzelmeiken? Mi történik éjszaka, netán szerelmesek tánca zajlik le, megjelennek ilyenkor is a törődés jelei vagy netán hátat fordítanak egymásnak?

A sorozat eredetileg 2010-ben Schneggenburger diplomamunkájához készült, azóta viszont hosszú távú projektté nőtte ki magát. Annyira, hogy weboldalán felhívást is találni, melyben párok jelentkezését várja, akik kíváncsiak, hogyan viselkednek álmukban.

 

http://www.schneggenburger.at