SHORT SHOTS BUDAPEST – Nyílt film- és videopályázat


Pályázati felhívás Budapest-rövidfilmek megvalósítására

A pályázatok postai feladásának/digitális formában történő elküldésének határideje meghosszabítva: 2012. február 15. éjfél.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a 4. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében, Short Shots Budapest elnevezéssel nyílt pályázatot hirdet Budapest-rövidfilmek megvalósítására.
A pályázóktól olyan videómunkák, rövidfilmek elkészítését várjuk, melyek kritikus, problémaorientált módon mutatják be Budapest tereinek és épített környezetének, a városi táj és struktúra egészének átalakulásait, a városhasználat új módjait, újfajta városi funkciók megjelenését – lehetőleg ezek sajátosságaira, a változások mozgatórugóira és azok következményeire, perspektíváira egyaránt rávilágítva.
A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2012. március 1-4-én megrendezendő 4. Budapesti Építészeti Filmnapokon vetítjük le, valamint külföldi építészeti filmes rendezvényeken. A Filmnapok közönségszavazatai alapján legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a helyszínen, a vetítés után kerül sor.

Pályázati feltételek
· egy pályamű időtartama nem haladhatja meg a 10 percet
· a filmeket bármilyen eszközzel lehet rögzíteni: HD kamerával, házikamerával, fényképezőgéppel, mobiltelefonnal, stb.
· műfaji megkötés nincs, a benyújtott munka egyaránt lehet animációs film, dokumentumfilm, kísérleti film, kisjátékfilm, stb.
· a benyújtott mű lehet már korábban, a pályázat meghirdetése előtt elkészült, esetleg már korábban, máshol is bemutatott rövidfilm
· egy pályázó több alkotással is jelentkezhet
· nevezési díj nincs

A zsűri tagjai
· Bakos Gábor, képzőművész
· Csákvári Géza, filmkritikus
· Jord den Hollander, a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál igazgatója
· Liszka Tamás, az Anilogue animációs filmfesztivál igazgatója
· Orsós Jakab, a PEN American Center igazgatója
· Pásztor Erika, az Építészfórum főszerkesztője
· Polyák Levente, a Kortárs Építészeti Központ kurátora

Díjazás
A közönség által legjobbnak ítélt alkotás jutalma 50.000 forint a Gondolat Kiadó jóvoltából és egy 50.000 forint értékű kétkerekű közlekedési megoldás a Lukas and Bear-től.

A beküldés módja, határideje
A pályázati anyagok az alábbi két módon juttathatók el a kiíróhoz:

1. Digitálisan, a pályaművek online elérhetőségét elküldve vagy fájlküldővel az alábbi címre (Tárhely hiányában a címen közvetlenül nem tudunk pályaműveket fogadni!): filmnapok@kek.org.hu
A tárgyban legyen feltüntetve a pályázat címe (Short Shots Budapest) és az alkotó/alkotók neve.
és az online Nevezési lap kitöltésével az alábbi linken:
www.kek.org.hu/filmnapok/short-shots/nevezesi-lap

vagy
2. Postai úton, DVD-n, ajánlott küldeményként az alábbi címre:
Kortárs Építészeti Központ Alapítvány
H-1061 Budapest, Székely Mihály utca 8. III/20.
A borítékon legyen feltüntetve a pályázat címe (Short Shots Budapest), és alkotó/alkotók neve.
és az Online jelentkezési lap kitöltésével az alábbi linken:
www.kek.org.hu/filmnapok/short-shots/nevezesi-lap

A pályázat beküldési határideje:
A pályázatok postai feladásának/digitális formában történő elküldésének határideje meghosszabítva: 2012. február 15. éjfél.

További információ: filmnapok@kek.org.hu

Adatkezelés, szerzői- és személyiségi jogok
A beküldött rövidfilmeket és a pályázók adatait a Kortárs Építészeti Központ harmadik félnek nem adja ki. Jelentkezésével a pályázó hozzájárul nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. Nevezni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személy jogait. A filmben felhasznált zeneszámok címét, szerzőit és előadóit az alkotások végén (a stáblista után) kötelező feltüntetni. A szervező fenntartja a jogot, hogy propaganda-anyagként, de nem kereskedelmi célokra felhasználja a filmek egészét vagy részleteit a média különböző területein. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiírás részletei, így ütemterve, valamint bizonyos, nem alapvető elemei menet közben módosulhatnak, kiegészülhetnek, továbbá arra is, hogy a szervezők fenntartják a pályázat érvénytelenítésének jogát.