Gianfranco Rosi tavaly bemutatott, Róma körül (Sacro GRA) című alkotása az első dokumentumfilm a filmtörténetben, amely elnyerte a rangos Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlánját.
Bátran kijelenthetem, méltán kapta meg a nívós érdemet Rosi földöntúli hangulatú, meditatív filmje. A Sacro GRA helyszíne Olaszország legnagyobb elkerülője, a Rómát körülölelő autópálya gyűrű, mely úgy keretezi be a fővárost, mint Szaturnuszt a gyűrűje. Folyamatosan keringenek rajta az autók (pont mint az űrtörmelék az égitest körül), életlen reflektor-párok tömege száguld két irányba, vörös és fehér fénycsíkokká alakulva rajzolják az életteli város köré karikájukat.
Ez a periferikus, urbánus terület azonban élettel, történettel teli. Nem csak a rohanó, arc nélküli járművek lánca alkotja, hanem furcsa szerzetek életteréül szolgál. Lakik itt gazdag giccshajhász filmes, pálmafakutató, angolnahalász, éjszakai műszakban dolgozó mentős, prostituált, bártáncos és megannyi csudabogár.
A Sacro GRA azonban nem merül ki egy eredeti, ütős ötlet prezentálásában, azon bőven túlmutat. Először is maga az előadásmód tűnik szembe. Nem a megszokott, dokufilmes TV csatornákon sugárzott művek felépítését kapjuk, amiket már fél szemmel és füllel felismerünk tipikus narratívájáról, unalomba hajló felvételeikről. Még ha érdekes témák tűnnek is fel rajtuk, azok bemutatása túlontúl megszokott, lapos és iskolai. Míg ezek a filmek teljesen a témára támaszkodva hagyják, hogy az önerőből érvényesüljön (és ugyanolyan hidegvérrel mutatják be a cápákat vagy a molekulákat mint az újszülött kiskutyákat vagy a gleccsereket), addig Rosi mélyebbre ás az objektív külsőn. A belsőségesebb, személyesebb rétegeket kiemeli és hozzáigazítja a film képi világát, struktúráját, így elérve egy sokkal teljesebb hatást. Nem tömi tele a néző fejét felejthető tényekkel, számadatokkal, kerek élettörténetekkel, hanem hangulati elemekből, benyomásokból építi fel filmjét. Ami pedig a legzseniálisabb, hogy ezek a látszólag egymástól független történetek összekapaszkodnak és együtt adnak egy végső, teljes benyomást.
A film szinte olyan, mint egy fotósorozat. Fantasztikusan megkomponált felvételek követik egymást, kameramozgást alig látunk, inkább olyan, mintha finoman lélegző fotográfiákat szemlélnénk. Ha pillanatképpé alakítanánk minden kamera beállítást és egy könyvet készítenénk belőle, ugyanúgy élvezhető és érthető maradna a mű, a lényege nem veszne el. Persze nem szabad egyenlőségjelet rakni a két műfaj közé, a Róma körül diktálja saját, lassú tempóját, és azzal hogy szűkszavúan bánik a mozgásokkal mozgókép volta ellenére, nagyobb hangsúlyt ad a kisebb, észrevehetetlen dolgoknak. Ma már szinte felüdülés látni egy ilyen filmet, amikor a mainstream mozi ontja magából az agyoneffektezett, szédülésig csavart kameramozgásos akciót.
Rosi – aki nem ma kezdte a dokumentarista filmezést, előző művei olyan témákat mutatnak be, mint egy mexikói drogkartelleknek dolgozó bérgyilkos, az indiai Varanasi hajósai vagy a Kaliforniai sivatag kirekesztett lakó – olyan légkört teremt ezzel a lassú, meditatív narratívával, mintha a GRA lakói mégis inkább a Szaturnuszhoz lennének közelebb, mintsem Rómához. A repetitív áramlása az autóknak (ami sokszor életlen fényfoltok halmazaként jelenik meg) szinte minden felvételen feltűnik valami módon; néha látjuk a háttérben, néha csak a távolból beszűrődő hangokban. A mozgó járművekről készült felvételek egy iránypontos perspektívája (akaratlanul is Kubrick jut eszembe, amikor az autópálya sötét alagútjából kijutunk a ködös hóesésbe), a holdbéli tájat idéző légi felvételek, amikbe belehasítja ívét a soksávos aszfaltcsík mind-mind arra hivatott, hogy a nézőt elszakítsa megszokott látásmódjától és valóságérzékelésétől. Ne csak embereket figyeljen, akiknek furcsa szakmájuk vagy lakóhelyük van, hanem lássa meg azt a világot, amit Rosi hihetetlenül éles szemével és nyitottságával észrevett.
Persze nem ez az észrevétel teszi fantasztikus filmessé (azonban nyilván elengedhetetlen feltétele), hanem hogy képes ezt rögzíteni és bemutatni – nekünk már semmi dolgunk sincs, csak hátradőlve elmerülni ebben az idegen, álomszerű világban.
A Róma körül Magyarországi premierje július 17.-én lesz a Cirko-Gejzír Moziban.
/Juhász Norbert/
http://www.cirkogejzir.hu/filmek/roma-korul/272/
a képek forrása: www.filmtrailer.hu