Pecha Kucha Night vol 41. – Special Edition Szellemkép – Laczkó Péter – 3. rész

A rövid prezentáció során bemutatott munkáim szoros kapcsolatot ápol régi fotográfiai technikákkal. Ezért választottam kezdő képnek egy rajzot, amit logóként használok, és amelyet Németh Tibor barátom készített. Fotográfiai tevékenységem sajátossága ugyanis a speciális fényképezőgépek építése és az azokkal való képek készítése. Ezen kívül, illetve ezzel együtt a fotótörténetiből ismeretes vándorfényképész szakma művelése, amire főként specializálódtam.

fejlec02text

A vándorfotográfusok tevékenysége tömören összefoglalva abban állt, hogy különböző helyszínekre települtek ki azokkal az eszközökkel, amelyekkel képeket tudtak készíteni és ki is tudták dolgozni. Lévén a fotográfia korai időszakáról beszélek ezek összetett eljárások voltak, tehát komplett labort  és komoly szaktudást kellett magukkal vigyenek. Az utazási kényszer szükségessége érthető, ha belegondolunk abba, hogy egy magát fényképen viszont látni kívánó fizetőképes megrendelő viszonylag ritkán kereste föl a fotográfust. Így ha a fényképész egy helyben dolgozott volna, akkor csak nagyon nehezen tudta volna előteremteni azt a sok kiadást, amivel egy esetleges műtermet üzemeltessen, illetve meg is éljen.  Ebből kifolyólag sűrű helyváltoztatásra volt kénytelen. Ezen jelenség a XIX. századig bezárólag élte fénykorát, attól fogva egyre több műterem nyílott, majd a hétköznapi ember is hozzájutott a fényképezés lehetőségéhez, így a szakma fokozatosan kihalt.

vandorhely07

Az elmúlt néhány évben szerte a világban, így Magyarországon is kezd új erőre a kapni a régi fotográfia éppen a régisége miatt, illetve, mert annyival másabb, a ma korszerű eljárásoktól, hogy az felkeltheti még a laikusok figyelmét is. Ha pedig épp a laikusok szembesítése a cél azzal, hogy létezik más fotográfia is, mint amiről ő már eddig is tudott akkor jó módszer, ha minél koncentráltabban, de mégis viszonylag rövid idő alatt sikerül belátást engedni a technológia érdekességeibe. Ezzel nagy hatást lehet elérni. Ebből a feltevésből jutottam odáig, hogy az embereket egyszerűen be kell rakni a fényképezőgépbe, onnan jól látnak mindent, ha pedig az a fényképezőgép a fotólabor is egyben, attól csak még érdekesebb az egész. Így jutottam el Bennelevészeti képörökészethez, ami alcíme lehetne a sajátos vándorfényképészetemnek. (Tekintettel arra, hogy hasonlóan nyakatekert neveket szoktam adni a gépeimnek.)

Mielőtt nagyon előre sietnék az időben azt mindenképpen fontos elárulnom, hogy ezzel az egésszel biztos nem is kezdtem volna foglalkozni, ha nem lettem volna azelőtt Zalka Imrének, a híres vándorfotográfusnak a segédje jó néhány éven keresztül. Ő volt az egyik első, aki újra elővette a polcról a jóöreg  vándorfényképezősdit. Mialatt mellette inaskodtam építgettem magam örömére a különféle fényképezőgépeket, amíg nem eljutottam el a fent leírt felismerésen át a nagy gépekig. És el nem kezdtem saját pályafutásomat. 2008-ban pedig a Mai Manó Ház felkérésére, az ott megszervezésre került Képmutogatók címet viselő kiállításra számos érdekes kamerát építettem, így az Egytérészeti többképvényt, a Térnézészeti hatlyukványt, amelyek nagyméretű köztéri lyukkamerák, illetve a Körtükrészeti nyolcszögvényt, ami egy összetettebb optikai játék. Utóbbit ma is gyakran viszem magammal és építem föl a rendezvényeken. Legutóbbi munkám pedig a napokban zárult Idővonal című kiállításra készült a Szentendrei Képtárba. Ez a Benneülészeti képmozgász, ami már csak érintőlegesen köthető a fotográfiához. A mozgókép őseként imitált szerkentyűnek ez a mottója: „Forog a kép körbe-körbe, ez lenne a mozi őse?” Ez a szerkezet is viszi tovább azt a gondolatmenetet, amit az utóbbi években elkövetett munkáin nagy része. Mivel fotográfiával kapcsolatos tevékenységeim mellett több mással is foglalkozom, nem jut folyamatosan időm arra, hogy sűrűn építsek újabb szerkentyűket. Így volt eset, hogy egy két évig csak ötletek fogalmazódtak meg bennem, amelyek vagy elvesztek, vagy elraktározódtak, hogy később, ha időm engedi elővegyem. De a nyári időszakokat egyre inkább a vándorfényképészetnek szeretném szentelni.

Egy lakóautóba és a rá akasztott utánfotóba passzentosra becuccolni rengeteg felszerelést, majd a helyszínre érve hosszas munkával felépíteni, majd várni a kuncsaftokat, akik vagy jönnek, vagy nem, aztán ha jönnek, akkor kihozni a legjobban a képből, belőlük, magamból… Ez mindent egybevetve nagyon fárasztó. Ugyanakkor rengeteget tudok töltekezni, ami miatt érdemes csinálni akkor is ha anyagilag teljesen bizonytalan, önmagában véve pedig megélhetést nem biztosít. Annyi viszont biztos, főleg így a tél beálltával, hogy nagyon várom a nyarat, amikor újra útnak indulhatok és újabb kihívások elébe nézhetek. Az utóbbi nyár emléke még elevenen él bennem és bízom, hogy a következők csak egyre izgalmasabbak lesznek.

peveceszeti

/Laczkó Péter/

képek forrása: http://www.vandorfenykepesz.hu/

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks