Paul Newman

Nemsokára három éve lesz, hogy elhunyt Paul Newman Oscar-díjas színész.  Június 21-én a TCM vetíti első nagy siker-filmjét, a Macska a forró bádogtetőnt (1958), melyben az iszákos tékozló fiú, Brick szerepének megformálásáért megkapta első Oscar-jelölését.

Ez alkalommal közöljük Martin Ferenc visszaemlékezését.

Nagy színész volt, híres sztár és jóképű, vonzó férfi. Férfias vonzerejéből is jól megélt volna a hollywoodi filmiparban, csak akkor már rég nem emlékezne rá senki. Ez lett volna a könnyebbik út, amiről így beszélt, ha pályakezdéséről nyilatkozott: „Mert Hollywoodnak már volt egy James Deanje, és volt egy Marlon Brandója. Kettejük sikere nyomán azért kerestek egy Paul Newmant, mert úgy látták, hogy az akár második Marlon Brando, akár második James Dean lehet. Egy első Paul Newmanre Hollywoodban senki sem vágyott, ezt a státust ki kellett vívni. Első hollywoodi éveim abban a harcban teltek el, hogy önmagam lehessek…” Newman nagyon pontosan látta, ha igazi elismerést akar, akkor öntörvényű színészegyéniséggé kell válnia.
Noha ő is ugyanabba a színésziskolába járt, mint Marlon Brando és a jóbarát James Dean (a híres Actor’s Studio), a módszer mégsem volt elegendő a színészi kiteljesedéshez. Szükség volt arra a személyes varázsra, egyéni játékstílusra, amitől legjobb alakításai utánozhatatlanul nagyszerűek lettek. A pszichológiai érzékenység, aprólékosság az ő játékának is sajátja, akárcsak Brandónál és Deannél. Csakhogy míg Brando szerepformálásában a lélektani rezdülések az ösztönök természetességével csapódnak le a fizikai reakciókban, Dean pedig a lelki sebzettségből, az érzelmi magányból fakadó düh és lázadás pszichológiai árnyalatait mutatja meg, addig Newman játékstílusával más a helyzet. Nála pont az ellenkezője a lényeg: az érzelmek kontrollján, a megfontolt cselekvés és az indulatok kölcsönhatásán keresztül kapunk képet a pszichés állapotváltozásokról. Ettől lesznek fiatal korában játszott figurái kíméletlenül céltudatosak, könyörtelenül öntörvényűek, markánsan férfiasak, hűvösen méltóságteljesek. Van ezekben a karakterekben valami lenyűgöző, még akkor is, ha olyan egyértelműen negatív szerepről van szó, mint Newman egyik korai bravúrja, Hud. A gátlástalan, maga körül mindenkit és mindent elpusztító fiatal farmer erkölcsi és érzelmi züllöttsége, kíméletlensége, cinizmusa ellenére is magával ragadó figura. Hud ugyanis vállalja önmagát, nem képmutató, kisszerű alak, mint a kisvárosban legtöbben. Zabolátlannak tűnő személyisége nagyra törő életerőt sejtet. Roppant erős és beszédes része Newman játékának, mikor megtudja apjától, hogy miért is vetette meg őt, kisebbik fiát egész életében. Meglepetés, döbbenet tükröződik arcán, majd gyorsan lehiggad, és visszavág egy hasonlóan kegyetlen mondattal. Egy pillanatra láthatjuk, hogy apjának szavai érzékenyen érintik, de nem inog meg, nem adja meg magát érzelmeinek, a számára előnytelen szituációból is képes fölényesen kikerülni.
Ennek a játékstílusnak a csúcsteljesítménye A hallgatag ember. Talán ez volt Magyarországon Newman legismertebb szerepe. Az indiánok között nevelkedett fehér férfi megveti a fehér ember társadalmát. Igaz, az útjába kerülők is lenézik, kiközösítik. Nem tartozik senkihez, viszont otthontalanságával, rideg, önző magatartásával, embertelennek ható könyörtelenségével együtt is méltóságteljes, rokonszenves hős. Páratlan remeklés, ahogy Newman a feszes, már-már merev testtartás, a szinte rezzenéstelen arc mögött pulzáló indulatok skáláját érzékelteti. Van, amikor csak a szeme rebben, máskor a tekintete acélosabb, szigorúbb vagy épp ridegebb, néha egy fanyar mosoly, illetve az arcizom finom rándulása jelzi a főhős hűvös fölényessége mögött izzó érzelmeket. Ami fantasztikus Newman játékában, hogy itt is, akárcsak a Hudban, végig megmarad az emóciók alárendelése a hidegfejű koncentrációnak, ami képessé teszi a hőst arra, hogy egy másodpercre se veszítse el lélekjelenlétét a drámai helyzetekben, és befolyása alatt tartsa a történéseket. Valószínűleg a western és a film történetének is egyik legnagyobb alakítása. Erich von Stroheim és a vetélytárs Marlon Brando tudott csak a takarékos gesztusokkal olyan erőteljes színészi hatást produkálni, mint Paul Newman ebben a filmben.
Pályafutása későbbi szakaszában is megmarad Newman játékának ez a sajátos technikája, de más vonásokkal variálódik, ami következik a mástípusú karakterekből is. A Bilincs és mosoly főhősének kiszámíthatatlan megnyilatkozásai, vakmerő lázadása, vagánysága szabadságvágyról, az öntörvényű élet igényéről árulkodik. Newman itt már nem olyan könyörtelen figurát játszik, mint korábban, és Hudénál jóval rokonszenvesebb vitalitás jellemzi, amit elragadó rafinériával jelenít meg.
Érdekes színfolt alakításai közt a Butch Cassidy és a Sundence kölyöktől következő westernszerepek sora. Newman játékában domináns lesz a humor. Butch Cassidyje ironikus törvényen kívüli, Roy Bean bíróként groteszkbe hajló önbíráskodó és megveszekedett ideálkergető (Roy Bean bíró élete és kora), Buffalo Billje pedig paródiája a cowboy-mítosznak (Buffalo Bill és az indiánok). Ezekkel az alakításokkal színészként járult hozzá a korszakot jellemző filmalkotói törekvésekhez, a vadnyugati ideálok deheroizálásához.
Newmannek szerencséje volt karrierje utolsó szakaszában is. Idősödő sztárként tehetségéhez méltó szerepeket kapott. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb Eddie Felson, a nagymenő biliárdos megformálása A pénz színében. A figura egyébként nem más, mint akit fiatalon egyszer már eljátszott Robert Rossen A svindler című filmjében. Martin Scorsese mozijában korosodó életművészként tér vissza. A magabiztos, ravasz svindler karaktere kifinomult eleganciával párosul, ami nemcsak Eddie öltözködési stílusán látszik, hanem Newman játékán is. Az ő nagymenője nem csupán egy egyszerű profi, hanem az ízlés és az igényesség mestere a játékban és az életben egyaránt, s ez adja személyisége varázsát.
Hasonlóan sármos karakter és briliáns alakítás a Pénzt és életet bankrablója, aki ápolásra szoruló fegyencként próbálja megszerezni lopott pénzét. Henry soha nem veszti el önuralmát, tolókocsis bénát színlelve bolondját járatja környezetével, s mozdulatlan alakja, csukott szemei mögött is érezni rajta a színészi összpontosítás intenzitását, mint A hallgatag emberben.

Newman Henryje józanul kalkuláló rabló, elbűvölő kalandor, bölcs gavallér, akinek a rablás nem csupán törvényszegés, hanem élvezet, kalandként megélhető, nagystílű életforma. Nem mellékes mozzanat: Newman hetven felett is komoly férfiként tud megállni jeleneteiben. Számos színész kollégája erre még ifjúkorában sem képes.
Utolsó nagy alakítása egyben utolsó szerepe is volt a Kárhozat útjában. Öreg, hidegvérű gengszterfőnök, aki leghűségesebb emberének családjával is kegyetlenül leszámol, ha saját és bűnszövetkezetének érdekei úgy kívánják. Mintha fiatalkora híres szerepeinek időskori változatát és összegzését nyújtaná.
Paul Newman ideális karriert tudhatott magáénak, pályafutásának minden periódusában kimagasló teljesítményeket produkált. Szakmai igényességével, színészegyéniségének megteremtésével, sokrétű tehetségével elérte, hogy Marlon Brando és James Dean pótléka helyett nagyformátumú, riválisaival egyenrangú, jelentős színészként emlékezzünk rá.

Martin Ferenc

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks