Keringő az ördöggel – Borgman, szubjektív filmelemzés

Alex van Warmerdam, holland rendező legújabb, az idei Arany Pálmára is jelölt filmje megcsavarja érzékeinket. Egy meglehetősen szürreális válasszal szolgál arra, hogy miként is ügyködik világunkban a gonosz. A gonosz, mint erő: hogyan sugározza magát, bomlasztja, rohasztja az embereket, kapcsolataikat, rávilágítva hibáikra, majd azokat kihasználva végső romlásba taszítja őket.

A cselekmény egyszerű: egy csavargót kiüldöznek erdei lakhelyéről. Ezután a gazdag kertvárosban sorra csönget be házakba, hogy megfürödhessen. Egyik birtokon csúnyán megveri őt a ház ura, majd a feleség később titokban beengedi, hogy enyhítsen ezzel bűntudatán.

09

Tessék, itt áll egy újabb otthonba betörős és család-gyilkolászós thriller, mondhatnánk a fent leírtak alapján. Azonban mire eljutunk addig a pontig, hogy a főszereplő hajléktalan, Camiel Borgman menedékhez jut a feleség, Marina révén, már több jelet kapunk annak cáfolatára, hogy nem egy klasszikus „hentelős borzongás” vár minket az este folyamán: itt sokkal inkább komoly, zavarodott mélységekbe fognak minket letaszítani, hogy aztán álmatlanul forgolódjunk egész éjszaka a mozi után.

A filmben első pillanatától kezdve kényelmetlen feszültséget tart fenn, ami abból fakad, hogy mindig van valami, nem oda illő, valami nem kézenfekvő megoldása egy adott szituációnak, vagy egyszerűen túl nyakatekert és irracionális. Felfegyverkezett pap és progresszív csapata űz ki földalatti rejtekéből egy férfit, akinek mobiltelefonja van. Borgman nem pénzt vagy ételt kér, hanem fürdeni akar, pedig már egy benzinkúton megmosakodott. A kérés irreálisan nagy agressziót vált ki és brutális verést kap a férjtől, Richardtól. A feleséget és a gyerekeket szinte megbabonázza, Marina egyesével húzza rá a lábára a papucsot fürdés után. Mind-mind apró dolog, de kényelmetlenül fészkelődünk tőle a széken, és tesz mindjobban kíváncsivá. Borgman szimpatikus megjelenésű, de egyértelműen hátsó szándékai vannak. A család a gazdag társadalmi réteg tagja, megvan mindenük, de nem látjuk rajtuk a boldogságot és mintha nyitottak lennének a változásra, bármi legyen is az. Mintha engednének szép lassan az ördögi kísértésnek – ezt meg is érzi Borgman és ez el is kezdődnek a lázálomszerű események.

05
Ami szép lassan kibontakozik előttünk: egy elegáns halálkeringő. Borgman és maroknyi kompániája talán maga a sátán, a nagybetűs Gonosz. Nem a primitív gonosz, ami fizikailag és explicit módon, brutálisan kínoz és öl, amit a legtöbb hasonló témájú film kihangsúlyoz, hanem az a fajta szofisztikált gonoszság, ami az embert megkísérti, majd azonosul is vele. Belülről nő ki szép lassan és testesül meg egy kevésbé látványos módon.

A film nem képileg kínoz (bár egy-két hátborzongató jelenetet azért látunk Marina rémálmaiban), hanem sokkal inkább egyfajta általánosan nyomasztó légkört hoz létre. A szereplők belülről rohadnak. Elvesztették racionalizmusukat, érzéseiket, ösztöneiket, és átadták magukat a kísértésnek, és hagyják, hogy az kielégüljön, beteljesüljön. A Borgman kifinomultsága hasonlít az előzetesben is emlegetett Michael Haneke Funny games című filmjére (amire utal is a film egyik jelenete, amikor a holtestet vízbe lökik), azonban óriási különbség, hogy az ott szenvedő család nem akar áldozat lenni, megmarad önmaga. Akiket itt látunk, úgy tűnik akarják sorsukat, szeretnék kiszolgálni a gonoszt. Nem is szenvednek igazából, hanem inkább megkönnyebbülnek.

De mi az oka annak, hogy egy sikeres, gazdag, háromgyerekes anyuka le akar paktálni az ördöggel? Warmerdam filmje nem csak egy szórakoztató – és néhol bújtatottan komikus – újraértelmezése a sátán játékainak,ennél több. Unatkozó, boldogtalan, személyes sikereit már elért, de új kihívást nem találó embereket látunk, elvonultan az ingerektől, modernista várukba zárkózva. Nincsenek személyes kapcsolatok, a gyerekekre a fiatal dadus vigyáz, a férj éjszaka is dolgozik, nem történik semmi. Közben pedig tudják, hogy sokkal jobb sorsuk van a világ nagy többségénél, ahol éheznek és háború dúl. Utóbbi fájdalmukra több utalást is láthatunk a filmben (például a hányatott sorsú plüssmaci története).

Másoldalról viszont lehet, hogy nem Borgman az eredendően gonosz jellem, hanem az emberiség aljasodott le annyira, hogy nem érdemli meg az életet. Talán a film egész egyszerűen arról szól, hogy a torzult értékrend szerint élő gazdag társadalomi réteg elnyeri végső büntetését, és megmentik gyerekeiket attól, hogy ugyanilyenné váljanak. Végső soron Camiel és csapata sehol se mutat gonosz érzelmet (míg a család felnőtt tagjai igen), úgy tűnik, mintha csak kötelességüket végeznék. Ezek tükrében még a főhősünk gyerekeknek mondott meséje is értelmet nyer (a hófehér kisgyermek, aki lezuhant a felhőkből a tó mélyére és meg kell őt menteni).

07
Warmerdam filmjében egy finomra formált, lírai és elegáns jóság-gonoszság táncot látunk, kavarog előttünk, mint egy néma vihar és kellemetlenül, feszengve erőlködünk, hogy eldöntsük, kinek is lehet itt igazán szurkolni, mit bocsájthatunk még meg a szereplőknek és mit nem. Erkölcsi, morális próbára tétele ez a nézőnek. Megérdemli-e a család? Megérdemli-e bármelyik tó mélyére süllyedő beton-sapkás mellékszereplő? A cél szentesítheti-e az eszközt? Ezt már nekünk, magunkban kell eldönteni.

Ha tetszett Michael Haneke elborult Funny Games-e, a zseni Shane Carruth Upstream Color-ja vagy az Un Certain Regard díjat (amit idén honfitársunk, Mundruczó Kornél filmje vitt el) kapott görög Kynodontas című kedélyborzoló dráma, akkor a Borgman szürreális felvételei sem fognak hidegen hagyni.

A filmet vetítik június 11-ig az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Művészben.
Az előzetes linkje: https://www.youtube.com/watch?v=Bg65TbeHtCE

/Juhász Norbert/