Jövő héten bezár az I. Építészeti Nemzeti Szalon – Műcsarnok

A finisszázs héten építészeti beszélgetések, könyvbemutató, tárlatvezetés, családi programok, Téglakígyó, Hello Wood, Sebő-együttes, Dresch Quartet, Lajkó Félix, Élőkép Színház – Művészet minden nap!

A jövő héten záró, 20.000 fölötti látogatószámot elérő I. Építészeti Nemzeti Szalon sűrű programmal búcsúzik.

image001

Keddtől vasárnapig a Műcsarnok melletti parkolóban láthatók a HELLO WOOD 2014-es nyári táborának plasztikái, 12 ország 100 résztvevőjének munkái.

A SZERDA délutáni beszélgetésen a Hello Wood lesz a téma, majd a SEBŐ EGYÜTTES ad koncertet.

CSÜTÖRTÖK délután három különböző téma kerül szóba a Műcsarnok apszisában felállított pódiumon: a frissen megjelent, a magyar belsőépítészet II. világháború utáni meghatározó személyiségeinek bemutatására törekvő Magyar belsőépítészet 1945–2012 című kötetet a főszerkesztő, DVORSZKY HEDVIG mutatja be. Utána OSSKÓ JUDIT beszélget az építészeti média jeles képviselőivel a média, az építészet és az értékállóság kapcsolatáról, arról, hogy miként is látja és láttatja a média az építészet világát. Majd az egyszerre építész és képzőművész OCZTOS ISTVÁN mondja el, hogy szerinte segíthet-e az építészet a gyerekek vizuális nevelésében, használható-e a múzeumpedagógiában.

PÉNTEK délután két Kossuth-díjas építész, FINTA JÓZSEF és DÉVÉNYI SÁNDOR tartanak tárlatvezetést, majd a tavaly „Az év jazz együttese” és „Az év jazz albuma” címet is elnyerő DRESCH QUARTET ad koncertet.

SZOMBATon az épület melletti parkolóban a KULTÚRAKTÍV szervez egész nap stratégiai élőtársasjátékot, Pop-up Pest címmel. Délelőtt a Műcsarnokban képzőművészeti élménypedagógiai foglalkozáson vehetnek részt a családok az ÓPERENCIÁS CSOPORT közreműködésével. A délutáni beszélgetésen a határon túli magyar építészeté a főszerep, SÁROS LÁSZLÓ GYÖRGY építész vezetésével. A napot LAJKÓ FÉLIX várva-várt koncertje zárja, amelyen a MAKOVECZ IMRE épületeiben rögzített Makovecz turné című lemez anyagát mutatja be.

VASÁRNAP délután a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának TÉGLAKÍGYÓ elnevezésű szabadtéri akcióján és játékán vehetnek részt az érdeklődők a parkolóban, miközben CSERNYUS LŐRINC ismerteti a projektet. Ezt követően az építve tanításról beszélnek az építészeti alkotótáborokat és kalákákat szervező építészeink TURI ATTILA moderálásával.

Az I. Építészeti Nemzeti Szalon este az ÉLŐKÉP SZÍNHÁZ Morfománok, hol vagytok? című különleges, improvizatív vizuális mozgásszínházi akciójával zárja kapuit.

A programokon kiállítási belépővel lehet részt venni. Építészeti és művészeti oktatással foglalkozó intézmények hallgatói és oktatói az Építészeti Szalont 300 Ft-os kedvezményes jeggyel látogathatják.

Az esti koncertekre és színházi előadásra 800 Ft-os külön jegy is váltható.

A szabadtéri programok ingyenesek.

A FINISSZÁZS HÉT PROGRAMJA

2014. szeptember 2–7.

AZ EGYENSÚLY ÉPÍTÉSZETE – A Hello Wood 2014 szabadtéri térinstallációi

2014. szeptember 3., szerda

16:00–17:30 A HELLO WOOD INSTALLÁCIÓI – építészeti beszélgetés

Bemutatják: Pozsár Péter és Huszár András építészek

18:00 SEBŐ-EGYÜTTES – koncert

2014. szeptember 4., csütörtök

16:00–17:00 MAGYAR BELSŐÉPÍTÉSZET 1945–2012 – könyvbemutató

Bemutatja: Dvorszky Hedvig művészettörténész, a kötet főszerkesztője

17:00–18:30 MÉDIA, ÉPÍTÉSZET, ÉRTÉKÁLLÓSÁG – építészeti beszélgetés

Moderátor: Osskó Judit építész;

Előadók: Csanády Pál építész-főszerkesztő, Csontos János újságíró-filmes,

Pásztor Erika építész-főszerkesztő, Szegő György építész-főszerkesztő

18:45–19:30 HABKARTON-ÉPÍTÉSZET GYEREKEKNEK – építészeti előadás

Előadó: Ocztos István építész, képzőművész

2014. szeptember 5., péntek

16:00–17:00 TÁRLATVEZETÉS III. – Dévényi Sándor és Finta József építészek

18:00 DRESCH QUARTET – jazz koncert

2014. szeptember 6., szombat

10:00–12:00 A VÁROS MINT AZ EGYÉN TÉRKÉPE – képzőművészeti élménypedagógia az Óperenciás Csoporttal

10:00–18:00 POP-UP PEST – interaktív stratégiai élőtársasjáték a Kultúraktívval

15:00–17:30 HATÁRON TÚLI MAGYAROK – építészeti beszélgetés

Moderátor: Sáros László György

Előadók: Guttmann Szabolcs, Pásztor Péter építészek, valamint a BM, az EMMI és a KÜM képviselői

18:00 LAJKÓ FÉLIX – szóló koncert

2014. szeptember 7., vasárnap

14:00–18:00 TÉGLAKÍGYÓ – szabadtéri akció és játék

14:00–15:00 A TÉGLAKÍGYÓRÓL – Csernyus Lőrinc építész prezentációja

15:00–17:30 ÉPÍTVE TANÍTANI – építészeti beszélgetés

Moderátor: Turi Attila építesz;

Előadók: Csernyus Lőrinc, Krizsán András, U. Nagy Gábor, Pozsár Péter, Kertész András építészek

18:00 ÉLŐKÉP SZÍNHÁZ: MORFOMÁNOK, HOL VAGYTOK? – improvizatív vizuális mozgásszínházi akció

Koncepció, rendezés: Bérczi Zsófia

forrás: www.mucsarnok.hu