Hiroshi Watanabe

Weboldalán egyértelműen megfogalmazza, mi mozgatja őt képeinek készítése során: folyamatosan változó világunkat szeretné, ha máshol nem, hát saját tudatában megőrizni.

Hiroshi Watanabe 1951-ben született Sapporóban, Japánban, az egyetemen fotográfia szakon diplomázott, de eztán egy időre hátat fordított a fényképezésnek. 1975-ben Los Angeles-ben kapott álláslehetőséget egy japán tévéreklámokat gyártó cégnél. Öt évig dolgozott itt, aztán megalapította saját reklámgyártó cégét. Csak 20 évvel később, 1995-ben kezdett újra a fotózás iránt érdeklődni, öt évvel később viszont már csak ezzel foglalkozott.

Ugyan a mai napig az USÁ-ban él, gyakran jár vissza Japánba, és szívesen utazik szerte a világban távoli országokba. Érdeklik a kultúrák, szokások, de ahogy bemutatkozásában írja, képeit igyekszik előítéletek nélkül elkészíteni. Szeret minél többet megtudni az adott országról, de amikor belenéz a fényképezőgép keresőjébe, elméje kiürül, és azt rögzíti, ami megragadja a tekintetét.

Eddigi munkásságából nehéz lenne csupán egy képet vagy akár csak egy sorozatot kiemelni, mindegyikben van valami jellemzően egyedi és nagyon emberi látásmódjából. Kizárólag középformátumú kamerával dolgozik, képeit pedig saját maga nagyítja, nagy gondossággal. A legkülönbözőbb témákat dolgozza fel képekben, a táncoló majmoktól az ekvádori pszichiátriai intézeten át az indiai téglagyáron át minden megtalálható nála, mégis egységes marad életműve.

2003-2005 között a hagyományos japán kabuki színház színészeiről készített sorozatot, de nem a hírességekről, sztárokról, hanem a kis színházak gyakorlatilag amatőrnek tekinthető színészeiről.

Egyik ekvádori útja során jutott el a San Lázaro pszichiátriai intézetbe, ahol meglepetésére hatalmas nyugalom fogadta. Igazi őrültek házára számított, ehelyett falfestmények, angyalokról mesélő fogfájós hölgybeteg és csend fogadta.

Saját gyermekkori élményeire gondolt vissza, amikor saját gyermekének születését várta, így idéződtek fel benne a Japánban közismert, európai szemmel viszont furcsa, emberruhákba öltöztetett táncoló majmok. Ellátogatott néhány cirkuszba, hogy lefotózza ezeket a majmokat, akiknek nemcsak ruházata, de arckifejezése is döbbenetesen emberi.

Legutóbbi munkája a Love Point címet kapta, a képek pedig a japán szexuális játékok és fantáziák világába kalauzolják el a nézőt. Watanabe hangsúlyozza, hogy a képek nem a szexről szólnak, hanem arról a kérdésről, hogy mi valóságos és mi hamis, mik az emberi érzelmek és hogyan fejezzük ki őket.