Pár évvel ezelőtt, a tanulmányaim alatt, részt vettem egy konferencián, ahol kritizálták, hogy miért beszélek fényképekről az irodalmi szekcióban tartott előadásomban. Az intermediális művek diszciplínákba való besorolása mindig is problematikus volt, ez magyarázhatja a velem megesett kellemetlen esetet is, azonban tudni kell, hogy fotókkal tűzdelt irodalmi művel már a 19. században is találkozhatunk, még ha zömében kevéssé ismert művekről van szó.
Georges Rodenbach 1892-es Bruges-la-Morte (A halott Bruges) című regényét az egyik első olyan könyvként jegyzik, amelyben az autotípiával sokszorosított fénykép nem csak illusztrálja a szöveget. A képek Bruges városának baljós, árnyas, üres tereit mutatják, amelyek hangulatukban előrevetítik a regény tragikus cselekményét.[1]
Georges Rodenbach, Bruges-la-Morte (1892) című regénye, 4-5. o. (forrás: http://www.archive.org/details/brugeslamorterom00rode)
Az angol és a francia piktorialista fényképészek között is igen közkedvelt dolog volt irodalmi témákat megjeleníteni. Julia Margaret Cameron angol fotográfusnőnek több, mint száz verset illusztráló, különálló fényképe maradt fent, valamint múzeumokba szétszórva megtalálható a két verzióban és néhány példányban elkészült Alfred Tennyson versei mellé ragasztott 26 fényképből álló albuma is.
Henry Peach Robinson, Piroska és a farkas, 1858, ©National Media Museum (forrás: http://www.nationalmediamuseum.org.uk/collection/photography/royalphotographicsociety/collectionitem.aspx?id=2003-5001/2/22384)
A dadaisták és szürrealisták is igen kedvelték az intermediális műveket, André Breton Nadja (1928) című könyve kollázsként szerepelteti egymás mellett a szöveget, a helyszínek és emberek fotóit, az újságkivágásokat, a rajzokat, a képzőművészeti tárgyak reprodukcióit, és a darabkákból az olvasónak kell összeraknia – a cselekmény vélt, vagy valós szerelmi szálán túl – az író portréját.[2]
André Breton Nadja (1928) – a fenti montázs az 1963-as kiadásba került csak bele. (forrás: http://writingwithimages.com/?page_id=346)
Man Ray, Max Morise és Marcel Duhamel együttműködésével jött létre a fotó-regény, vagy fotó-képregény elődjének számító mulatságos képsor, ami egy drótbábú sanyarú sorsát mutatja be.
Man Ray, Max Morise és Marcel Duhamel, Wzzz Úr megpróbáltatásai – 1929. (forrás: http://www.fotolog.com/fenykepek/37144029/ )
A fenti példák csak szemezgetések ebből a még részben feltárásra váró kutatási területből,[3] de az mindenesetre szembetűnő, hogy az 1980-as évekig nemigen foglalkoztak a fotográfia és az irodalom kapcsolatának kutatásával. Ahogyan Philippe Ortel is megjegyzi[4] – az, hogy a fotográfia irodalomra gyakorolt hatása sokáig rejtve maradt, azzal magyarázható, hogy a fotográfia nem pusztán művészi produktum, művészi alkotás (sőt erre a státuszára hosszú évtizedek elteltével tett csak szert), hanem hétköznapi tárgy is egyben: mindenütt jelen van, jelenléte így fel sem tűnik. A fotográfia az irodalom mezsgyéjén különböző műfajokban jelenik meg: ifjúsági irodalom, képregény, színdarab; ellepi a könyvek borítóit, illetve a könyvek hátlapján képet adhat az íróról, azonban az, hogy ez megváltoztatja az olvasó kapcsolatát a művel, az szinte fel sem tűnik.
Az 1990-es évek óta – vélhetően a fotográfia művészeti ágként való széleskörű elismerése következtében – megnőtt az olyan „hibrid” irodalmi művek száma, amelyben a fotográfiát különbözőféleképpen kombinálták az írással. Franciaországban néhány kiadóvállalat kifejezetten ezeknek a „hibrid” műveknek a kiadására specializálódott, ösztönözve ezzel az írók és a fényképészek közötti együttműködést. A fotó és irodalom találkozása olyan határterületet alkot, ahol egyszerre használhatók a művek elemzésére az irodalomtudomány és a művészettörténet eszközei is. Így pozícióját tekintve mindkét oldalról lehet és kell közelíteni a szövegbe illesztett fotográfiákhoz.
Ebben a most induló cikksorozatban, amely egy franciául megírt doktori disszertációra épül,[5] Magyarországon kevéssé ismert külföldi, nagyrészt francia művészek fotóirodalmi munkáit fogom bemutatni. Szó lesz többek között fotóönéletrajzi írásokról, fotós utazási irodalomról, fotóképregényekről, arról hogyan alkothat új egységet a fotó és a szöveg egymásmellettisége, vagy hogyan válhat egy csupán fotókat tartalmazó album vizuális verssé.
/Pál Gyöngyi/
[1] Maga a mű elérehető franciául az Internet Archive oldalán: http://www.archive.org/details/brugeslamorterom00rode, továbbá ajánlom még a témához James Elkins angol nyelvű tanulmányát: http://writingwithimages.com/?page_id=210.
[2] Francia nyelven sok szakirodalom foglalkozik a témával (http://www.phlit.org/items/show/5254) , angol nyelven lásd James Elkins tanulmányát: http://writingwithimages.com/?page_id=346.
[3] Franciaországban létrejött egy kutatócsoport, amely az irodalom és a fotográfia kapcsolatát vizsgálja, illetve interneten elérhető az az adatbázis, amely az idetartozó művek felkutatását és közzétételét tűzte ki céljául.
[4] ORTEL, Philippe, La Littérature à l’ère de la photographie (Az irodalom a fényképészet korában), Nîmes, Jacqueline Chambon, 2002.
[5] Pál Gyöngyi, A fotóirodalmi dispozitíva Franciaországban a XX. század második felében – François-Marie Banier, Jean-Loup Trassard, Lorand Gaspar és Denis Roche műveinek elemzése. Megjelent franciául könyvalakban 2010-ben (Éditions Universitaires Européennes).