Mit értünk azon, ha nem áll helyre az erkölcsi világrend.
Ha elmarad a jótéteményű vég.
Ha katarzis helyett csak az üreges csontokban húzó hideg huzat marad.
Nyomtalanul, ez egy film, 1988-ból.
Keressétek a neten, írjátok hozzá, hogy aranytojás!
Egy sokkal közelebbi film a másik.
Ballada triste la trompeta.
Keressétek úgy, hogy az Utolsó cirkusz (spanyol)!
Az első filmben győz a bűn.
Nincs leleplezett gyilkos és nincs büntetés.
A Nyom nélkül című – keressétek így! – amerikai remake 1993-ból persze nem engedi meg ezt.
Abban van bűnös és van büntetés, van megmenekülés.
A spanyoloknak meg van ez a filmjük, a diktatúra arcáról.
A diktatúra két arca az összeszabdalt, savval leöntött, trombitával! szétvert, cafatokra tépett, vasalóval égetett bohócarc.
A Szomorú Bohóc és a Másik. (biztosan a Vidám).
Nem árulok zsákbamacskát, a végén az Egyik sír, a Másik nevet.
Saját arca egyiknek se nincsen.
Van még a Szép Lány, akiért a melodráma szól.
S, amott is, az Örök Szerelem a tét.
A megbűnhödetlenben.
Nem árulok zsákbamacskát, nem keltek híreket.
Egyet gondolok.
Miért kerek a spanyol történet, noha tragikus és fájó, és miért egész, ugyanakkor felháborodásig reménytelen, egyensúlytalan az 1988-as opus.
Dei.
Isten, tudja?
Arra gondoltam, hogy a művészet célja, az esztétikai kielégülés szívós kismotorja, az isteni világrend helyreállítása.
De, kikezdeni az isteni rendet?
Saját halálunk árán is elutasítani a felejtés kegyelmét – a spanyol bohócok sem felejtenek, egyik az állati kéjt nem hagyja, a másik a történelem gyilkos kéjével játszik, bár ő is a Szép Lányt szeretné – ugyanakkor a halálnak űrjében egyesülni, mindörökké, akár Daphnis és Chloé?
Akkor viszont van isteni rend, kegyelem a halál után, a görögre vetített európai megváltástörténetben.
Csak föl kell ismerni a párhuzamot Rex és Saskia története és D és C története között.
Ott egy uszály, amit Daphné-nak neveznek.
A film egyik jelenetében, amikor a gyilkos megment egy kislányt a vízből, ám a kislány szomorú, hogy a babája megfulladt, de azt a gyilkos nem mentette ki.
Aztán idilli búcsú az uszály előtt, amit, mondtam már, hogyan is hívnak.
Meg a végén a kertben, a sírok fölött két virágos bokor.
Na.
És, mégsem ott találtam, ahol kerestem, és mégis kerestem, pedig nem találtam, és találtam, bár, ne is kerestem volna.
Erre gondoltam.
balog