Eugène Atget

Harminc éves elmúlt, amikor fotózni kezdett, és ekkor is olyan technikával dolgozott, ami már elavultnak számított. Sose vágyott művészi babérokra, ma mégis őt tartják az egyik valaha élt legnagyobb fotográfusnak.

 

Eugène Atget 1857. február 12-én született Libourne városában. Hamar árván maradt, nagyszüleihez került, neveltetését tehetős nagybátyja támogatta. Az iskola befejeztével először tengerész szeretett volna lenni, hajósinasnak áll, de aztán feladja ezt a tervét és új álma már az, hogy színész lesz. Párizsba megy, ahol jelentkezik egy színészképző iskolába, de nem veszik fel, így katonai szolgálatot vállal. A következő évben már felveszik az iskolába, a katonaság mellett végzi el, majd csatlakozik egy vándortársulathoz.

Amikor egy betegség miatt 1887-ben kénytelen abbahagyni a színészkedést, ismét új irányt kell szabnia életének. Festeni kezd, de hamar rájön, hogy ezzel egyrészt kevés pénzt keres, másrészt azt is észreveszi, hogy milyen hiány van a festők számára készített, mintaként használható képekből (ekkoriban szokás volt, hogy a festők fénykép alapján festettek meg egy-egy jelenetet). Megtanul fényképezni, ajtaján pedig tábla hirdeti, hogy “Dokumentumok művészeknek”. Névjegykártyája pedig elsorolja, hogy mikre specializálta magát: “tájak, állatok, virágok, műemlékek, dokumentumok, előtér tanulmányok művészeknek, festmények reprodukciói.”

 

Ekkoriban Párizs nagy átalakuláson megy át, a régi épületek helyét újak, modernek veszik át. Sorra bontják le a régi épületeket, Atget pedig úgy érzi, legalább képeken meg kell őriznie Párizs eltűnőben lévő arcát. 1897-től haláláig járja nehéz felszerelésével a város utcáit, sok ezer képet készít a lebontásra váró házakról, kis utcákról, az autók által hamarosan elüldözött árusokról.

 

Habár Atget célja a katalogizálás, dokumentálás volt, képei mégis többek puszta dokumentumnál. Képei nem csupán leíró jellegűek, tényekre szorítkozók, megjelenik bennük a fotós érzékenysége, egyénisége is. Képein gyakran érződik melankólia, ráadásul mivel régi technikával, és emiatt hosszú záridővel dolgozott, embert ritkán látni képein, ami a kihaltság, elhagyatottság érzetét kelti.

 

A 20-as években Man Ray (aki egyébként a szomszédságában élt) és a szürrealisták maguk közül valónak érezték Atget-t azon képei miatt, ahol kirakatokban emberi alakok és utcaképek tükröződése olvad egymásba.

Ekkoriban, élete vége felé járva már, Atget újabb lendületet kapott, miután sikeresen eladta a francia kormánynak 2600 negatívját 10 ezer frankért. Újra meglátogatott helyeket, ahol korai képeit készítette, de újakat is felfedezett. Ezekben a képeiben a személyes önkifejezés, a lírai érzékenység sokkal inkább előtérbe kerül, mint korábbi műveiben.

1926 nyarán meghal felesége, Valentine Compagnon, aki 30 éven át volt hű társa. 1927-ben Berenice Abbott, aki Man Ray asszisztenseként dolgozik ekkor, megveszi Atget néhány képét, majd ráveszi az idős mestert, hogy néhány portrét készíthessen – az egyetleneket, amiket ismerünk róla. Abbott igyekszik mindent megtenni, hogy Atget megkapja végre azt az elismerést, amit megérdemelne, de Atget még abban az évben meghal.

Hagyatéka részben a francia kormányra, részben Berenice Abbottra marad, aki a következő évtizedekben sokat tesz azért, hogy Atget elfoglalhassa helyét a legnagyobb fotóművészek között.

 

Források:

 

http://www.nga.gov/feature/atget/index.shtm

http://www.lensculture.com/rauschenberg.html

http://www.photo-seminars.com/Fame/eugene.htm

http://en.wikipedia.org/wiki/Atget

http://www.flickriver.com/groups/atget_revisited/pool/interesting/

http://www.paris-la.com/1893

http://www.flickr.com/photos/george_eastman_house/sets/72157621011255003/

 

Videók:

 

Ed Alcock a képekről, amiket Párizsban készített Atget képeinek mintájára:

és a cikk erről:

http://www.nytimes.com/2010/10/03/travel/03Atget.html?WT.mc_id=TR-SM-E-YT-SM-VID-EAP-10012010-NYT-NA&WT.mc_ev=click

 

 

 

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks