Erdély arcai – A Szabadtéri Néprajzi Múzeum fotópályázata

Küldje el legkedvesebb fotóit és hozzá tartozó rövid történetét erdélyi útjáról! A Szabadtéri Néprajzi Múzeum fotópályázatot hirdet „Erdély arcai” címmel, amelyre amatőr fotósoknak az elmúlt 3 évben, Erdély területén készült fényképeit várjuk.
A határainkon túl élő magyarok összefogott kutatására most először, az Erdélyi kutatómunkánk során nyílik lehetőségünk.
Választásunk pedig azért esett e régióra, mert építészeti, néprajzi jellegzetességeit, ennek nyomán pedig életmódbeli sajátosságait tekintve egy különálló egységet képez a néprajzi tájak között. Gyűjtőmunkánk során több ezer fotót készítettünk erdélyi vidékekről, emberekről, olyan épületekről, amelyeket sok esetben már csak a fényképeink őriznek. Több száz órányi felvételünk van ahol idős emberekkel beszélgettünk az életükről, hagyományaikról, szakmájukról, amelynek ma már egyedüli ismerői. Munkánk során arra törekedtünk, hogy a múlt felkutatása mellett a mai Erdély falusi világát is dokumentáljuk, a változást, aminek nyomán a festett bútor a kamrába kerül, a régi viseletek a piacon válnak áruvá, a lovas szekereket, amelyek a közúton, ma már gumi kerekekkel, de megtalálják a létjogosultságukat a közlekedési eszközök között. A másik oldalon pedig az állandóság feltárására törekedtünk, hiszen sok helyen máig kézzel rakott szalmakazlakat lehet látni, azokat a településeket is felkerestük, ahova aszfaltút nem vezet, és a vezetékes víz még tervben sincs, láttuk az állatait legeltető juhászt, aki mintha tudomást sem venne a világról, a forgalmas úton hajtja át a nyájat.

Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy nemcsak mi járunk Erdélybe, hanem Önök között is sokan vannak, akik szeretik ezt a vidéket, mert megragadta az érintetlen táj, először ittak igazi tehén tejet a havasokban, lenyűgözve látták a gazdagon faragott, eredeti székely kapukat, az erdélyi városok csodás műemlékeit. Vagy éppen ellenkezőleg, megdöbbenve tapasztalták a nehéz közlekedési viszonyokat, elcsodálkoztak a hatalmas bádogtetős giccs palotacsodákon, mellettük pedig a romos régi épületeken.

Fotópályázatunk célja, hogy a régióval kapcsolatos információink körét mindazokkal az élményekkel, gondolatokkal, történekkel, fotókkal bővíthessük, amelyekkel önök gazdagodtak erdélyi kirándulásuk, útjaik során.
Pályázatunkra azoknak az amatőr fotósoknak a képeit várjuk, akik az elmúlt 3 évben, Erdélyben járva készítettek fényképeket. A fotók mellé rövid történeteket, leírásokat is várunk, ahol arról mesélnek, hogy az adott fotó, a megörökített pillanat miért volt fontos az önök számára.
Szeretnénk ha, a mi kutatómunkánk nyomán kialakuló Erdély-kép mellé az önök élményei, gondolatai által kirajzolódó Erdélyt is odailleszthetnénk és megmutathatnánk, hogy milyen árnyalat-gazdag, milyen sokarcú, sokszor ellentmondásos ez a vidék.

A legjobb fényképekből és történetekből havonta megújuló válogatást közlünk az Erdély sokszínű, változatos világát bemutató fotókiállításon, amelyben eddigi kutatásaink eredményeit tárjuk a látogatók elé.Az adott hónap legjobb fotóit elkészítő alkotót múzeumi kiadványokkal és ajándékokkal jutalmazzuk, a kiállítás hat hónapos nyitvatartása alatt (2011. november 11-2012. április 10) beérkező legjobb fotókat beküldő alkotók közül két főt meghívunk a 2012 nyarán szervezendő néprajzi kutatótáborunkba, ahol lehetőségük lesz a múzeumi kutatómunka kulisszái mögé is bepillantani.

Pályázati feltételek:
Témakörök:
– Emberek, események
– Tájak
– Épületek

Pályázók köre:
Amatőr fotósok (néprajzzal, műemlékvédelemmel szakmaszerűen foglalkozók jelen felhívásunkra, nem pályázhatnak)

Egy személytől legfeljebb 10 fotót és történetet fogadunk el.

Fotók és hozzá kapcsolódó történetek beküldési határideje:
2011. november 4. (erre a határidőre beküldött fotók közül a kiállítás megnyitójára készítünk válogatást)
2011. december 9.
2012. február 4.
2012. március 2.

Cím: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Kovács Zsuzsa, Kreatív osztály, 2000 Szentendre, Pf. 63

Pályázati anyag formai követelményei:
Postai úton kérjük beküldeni a pályázati anyagot, mely tartalmazza:
– a digitális képeket CD-n vagy DVD-n vagy a hagyományos fotókat
– fotókhoz kapcsolódó történeteket
– kitöltött jelentkezési lapot.

Digitális fotók technikai adatai:
Min. 300 dpi felbontású, A4-es méretű, tif vagy jpeg formátumú CD-n, vagy DVD-n leadott fotó
Hagyományos fotó
A4-es méretű fotónagyítás

Fotókhoz kapcsolódó történetek:
Max. 1000 karakter.

Bővebb felvilágosítás: Kovács Zsuzsa, 30/232-2060; kovacs.zsuzsa@sznm.hu

A pályázat benyújtásának határideje: 2012.03.02.