Dokuszűrő – Dokumentumfilm ajánló a jövő hétre

Tudjuk, hogy tévénéző nemzet vagyunk, elég baj ez nekünk – már csak az a kérdés, mivel múlatjuk gyorsan pörgő, múló időnket a képernyő előtt. Teszünk egy kísérletet, falra hányunk borsót, hogy fölhívjuk a figyelmet egy mostoha műfajra, a dokumentumfilmre – lássuk, a jövő héten, május 30-tól mire érdemes odakapcsolni.

Mindjárt az első, a Bin Laden megölése, érdekesnek és főképp frissnek tűnik, hiszen azt ígéri, végigköveti a terroristavezér elleni műveletet a tervezéstől a tengeri temetésig. Az egyórás dokumentumfilmet a Discovery Channel adja hétfőn 22.30-tól.

Ugyanezen az estén vetíti 22.00 órától a Viasat History A napalmlány fényképe című német dokut. A világ lelkiismeretét 1972 óta borzoló fotó történetét meséli el a film: az AP hírügynökség fotósa, Nick Ut ezért a felvételért Pulitzer-díjat kapott – de fényképezőgépének kattanása megmentette a főszereplő kislány, Kim Phuc életét is. (A filmet másnap, 31-én is sugározzák 14.00 órától, ha valaki Bin Ladent választaná!)

Kedden két iráni filmért érdemes éjszakázni. A havas hegy mögött lenyűgöző, szuggesztíven fényképezett, számtalan díjat elnyert kisfilm. A történet főszereplője egy idős asszony, aki magányosan él a hegyek között egy elhagyatott falu lassan szétmálló falai között. Úgy hiszi, körülveszik láthatatlan szerettei, akikhez beszél, s gyakran ételt is visz nekik. De valami titok lappang körülötte, amiről a nagy ritkán arra vetődőknek mind van valamilyen verziójuk…

Az utána következő Anyám otthona, a lagúna is két idős asszonyról szól – anyáról és lányáról –, de ez ne riasszon el senkit: Mehrdad Oskouei, a független iráni dokumentumfilmezés (mert van ilyen, bizony, méghozzá milyen erős!) egyik legtehetségesebb fiatal rendezője olyan lehengerlően életszerű és torokszorító filmet csinált a két magányos, magára utalt nőről, amit sokáig fogunk még magunkkal vinni, ha megnézzük. (Mindkét művet a Duna I. vetíti, 22.20-tól és 22.50-től.)

Szerdán és csütörtökön éjféltől, kétszer hatvan percben kötelező történelemóra kezdőknek és haladóknak: A nürnbergi per.

Csütörtökön délután 16.00 órától a Dunán a Felelet az életnek, Szekeres Csaba és Gáspár Judit dokumentumfilm-sorozatának két epizódját lehet megnézni és elcsodálkozni azon, hogyan is érdemes a mozgókép nyelvén beszélni fogyatékkal élő embertársainkról. Az alkotópáros elkötelezettségéről, szívós és szisztematikus munkájáról e tárgykörben érdemes lenne hosszassan beszélni. Nevükre minden műsorújságban érdemes figyelni; e sorozat mellett olyan filmjeik is elcsíphetők talán, mint a Mami, blue, az Álomturné, az Üvegház, a Három gyermek, három sors, vagy az Örvény, ami az idei Magyar Filmszemlén elnyerte a Schiffer Pál-emlékdíjat.

Pénteken ismét éjszakázni kényszerül, aki érdekeset akar látni: 23.10-től a Duna II-n Jancsó Miklós mint rendező és Nyikita Mihalkov mint szereplő emlékszik vissza az 1967-es  Csillagosok, katonák készítésére, Szilágyi Ákos segítségével. (Két találkozás)

De előtte kezdhetünk a Viasat Historyn 22.00 órakor: itt John Wooról, minden idők legsikeresebb ázsiai rendezőjéről láthatunk egy hongkongi portréfilmet. (Útkereszteződések – John Woo)

Szombaton ugyanezen a csatornán, ugyanekkor egy francia dokumentumfilm, a Forradalom a mozivásznon – Új arcok Hollywoodban Martin Scorsese, Francis Ford Coppola, Steven Spielberg, és a fiatal színészek,  Robert De Niro, Al Pacino és Jack Nicholson berobbanásátát mutatja be az amerikai filmművészetbe.

S ha már a filmművészetnél tartunk, a héten lesz Szegénylegények, Falfúró, Könnyű testi sértés, Egy hatás alatt álló nő és Macska a forró bádogtetőn – ennél többet nem is kell tévézni!
M. G.