BUDAPEST 100 – élmények és értékek a százéves házakban III.

A Budapest100 és a  Szellemkép Szabadiskola közötti együttműködés keretében egy folytatásos sorozatban mutatjuk be hallgatóink a százéves házak ünnepén végzett munkáját, eredményeit, tapasztalatait.

A rendezvény keretében a főváros különböző területein található, 100 éves épületekbe tekinthettek be az érdeklődők az április 26-27-ei hétvégén. A csatlakozó épületek helyszíneit, illetve a készülő tablókat pedig a következő linken követhetik nyomon: http://budapest100.hu/terkep/2014

A SZELLEMKÉP SZABADISKOLA hallgatóinak benyomásai az együttműködés kapcsán III.

„A két világháború előtt épültek ezek a házak. Érződik rajtuk az eklektika de már a modern stílus is. A fotózás által közelebb kerülve hozzájuk éreztem az építés örömét, hogy milyen ”bőkezűek„ voltak a különböző anyagok beépítésében, a részletképzésekig. Ez az öröm költözött belém is, amikor végigfotóztam ötöt ezek közül. Izgalmas feladat volt: bejutni, végigjárni, felmászni, bebújni… néhol a lelkes lakók történeteit meghallgatni. Látni és láttatni – hogy mások is örülhessenek.” (Walton Eszter, másodéves hallgató)

walton eszter (9) walton eszter (8)

 

 

 

 

 

Walton Eszter fotói

„Én a Bartók Béla út 50-ben voltam. Itt csak köszöngettek a lakók, semmi egyéb interakció nem volt. A ház belső udvaros, ami meglepően csendes volt. Igazán kedvet kaptam itt lakni. A másik helyszín a Petőfi Laktanya volt a Budaörsi úton, oda csak kísérővel lehetett bemenni, aki végig mellettem volt, egy kedves kommunikációs tiszt. Emiatt itt nehezebb volt fotózni, mert beszélgettünk, meg kicsit zavart, hogy várt rám folyton, de benézhettem a szabóműhelybe, egy szobába, meg az imaterembe is, mert hogy ilyen is van.” (Rostás Bianka, másodéves hallgató)

BartokBela_50_RostasB_03

BartokBela_50_RostasB_08

 

 

 

 

 

 

Budaorsi_ut_49-51_RostasB_26

Budaorsi_ut_49-51_RostasB_27

 

 

 

 

 


Rostás Bianka fotói

 

„A Budapest100 rendezvényre 9 épületet fotóztam. Első körben a kispesti Kós Károly tér házait vállaltam be, többek között azért, mert ezek vannak a legközelebb hozzám és amúgy is szeretem a Wekerle telep hangulatát. Sajnos hiába szerettük volna, nem sikerült kontaktokat szerezni az épületekhez, így senkivel nem volt megbeszélve, hogy mi történik, miért fotózok (egyébként ez az összes lakóépületnél így volt).

Március 1-ig kellett a fotókat elkészíteni, így február egyik szombatján, amikor Pesten tartózkodtam – elmentem a Wekerlére. A házakba nem jutottam be, mert nem csengettem végig a lakókat, és nem kezdtem el magyarázkodni. Sajnálom, hogy nem voltak kontaktszemélyek, mert igazán érdekes részleteket lehetett volna felfedezni az egyedi hangulatú Kós Károly által tervezett házakban. Az “átlag magyar” onnan ismerheti ezt a részt, hogy a Barátok Közt sorozat épülete is itt található (Kós K. tér 4) – legalábbis kívülről ugyanarról az épületről van szó. Az idén ez az épület is 100 éves. A tér négyszögletű, középen egy nagy park és játszótér található. Sajnos az épületek homlokzatát a téren lévő fák miatt nem lehetett szemből egyben lefotózni, de ami sajnos nekem a fotókészítés szempontjából, annak az előnyeit élvezik a környéken lakók.

koos_karoly_ter-4-szodorair-04koos_karoly_ter-1-szodorair-02koos_karoly_ter_13_szodorair_07

 

 

 

 

 

 

koos_karoly_ter-1-szodorair-10koos_karoly_ter-4-szodorair-09

 

 

 

 

 

 

Szodorai Regina fotói

A téren 7 házat fotóztam le, közvetlenül egymás után, a tér különböző pontjain. Ez azért nem volt túl szerencsés, mert a fényviszonyok úgy lettek volna jók, ha az egész napomat ott töltöm és mindig az aktuális an szép világításban lévő részeket fotózom. Egész napomat nem tudtam rászánni, egyébként is egy hideg szeles nap volt ez, bár legalább a nap sütött. Sajnos lakókkal nem találkoztam, akik ki vagy bementek volna a házakba, mert akkor besurrantam volna velük.

A képek leadási határideje közeledtével világossá vált, hogy nincs minden épületnek fotósa, így újabb levelet kaptunk, hogy ki tudna még sos-ben bevállalni házakat. A munkahelyemhez közeli Bokréta utca 33-at bevállaltam, amit ebédidőben fotóztam, és erre összesen 1 napom volt. Így nem volt kérdéses, hogy ha esik, ha fúj aznap meg kell csinálni a fotót. És igen, esett… Az épületen igazán nem találtam semmi érdekes részletet, ami szép lehetett hajdanán, az is átépítésre került. Pedig az épület fel van újítva, mégis jellegtelen számomra, a földszinten rácsokat tettek az ablakba (ami egyébként érthető, lévén hogy a IX. kerületben van) illetve, egy csúnya utcai portál szerkezetet is beépítettek, ami biztos nem volt az eredeti terveken. Valószínűsítem, hogy az eredeti homlokzat sokkal díszesebb lehetett. Az időjárási viszontagságok miatt itt gyorsan fotóztam, fények nem voltak.

bokreta-33-szodorair-01 bokreta-33-szodorair-02

 

 

 

 

 

 

Szodorai Regina fotói

Határidő után 1 nappal bevállaltam még egy épületet a belvárosban, az Október 6 utca 8-at. Végre egy szép napsütéses időt fogtam ki ezen a szombat délelőtt. Az épület is tetszett, jó nagy volt és szépen felújítva. Az aljában egy étterem és több üzlet üzemel, a felső részeken lakások kapnak helyet. Az étterem téliesített terasza kicsit ront az összképen, de még így is érdekesnek találtam. Az épületbe itt sem jutottam be, pedig a nyakamat teszem rá, hogy gyönyörű lépcsőháza lehet.

Véleményem összességében az, hogy ez nagyon jó kis projekt, de sokkal jobb fotókat lehetne készíteni, ha a bejutást is elősegítené a KÉK. „ (Szodorai Regina, harmadéves hallgató)

oktober6-8-szodorair-09oktober6-8-szodorair-10

 

 

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks