André Kertész 118

1894. július 2-án, 118 évvel ezelőtt született André Kertész. Bár már Magyarországon elkezdett fotózni (14 évesen kapta első fényképezőgépét), csak miután kivándorolt Franciaországba ért el valódi sikereket, itt lett lehetősége tényleg csak a fotográfiával foglalkozni – ekkor már 30 éves elmúlt.

Ha azt akarjuk megtalálni, hogy miben volt ő más, mint a többi fotós, akkor talán azt lehet mondani, hogy ő mindig egy lépéssel mások előtt járt. Sokat kísérletezett és nem riadt vissza a szokatlan ötletektől. Erre jó példa az úszóról készült fotója, akinek testét a víz fodrozódása torzítja, majd később ezt az ötletet vitte még tovább, amikor erőteljesen torzított aktokat készített, melyek még ma is rendkívülinek számítanak, nemhogy a 30-as években. Kísérletező kedve sosem lankadt, élete vége felé járt már, amikor az akkor még újnak számító Polaroid technikát kezdte használni – lakásába bezárkózva egy egész kis világot teremtett üvegfigurákkal és az ablakon beeső fénnyel.