José Medeiros (1921–1990)

01_Medeiros és egy indián

01_Medeiros és egy indián

José Medeiros 1921-ben született a brazíliai Teresinában. Még csak tizenkét éves volt, amikor az apja már fotográfiai fogásokra tanította. Tizennyolc évesen Rio de Janeiróba ment, hogy építészetet tanuljon, de inkább igazi szenvedélyét követte, és hivatalnoki állása mellett folyóiratoknak kezdett el dolgozni, eleinte művészeket, hírességeket fotózott.

Medeirost a második világháború után – 1946-ban – a francia fotográfus, Jean Manzon hívta meg az O Cruzeiro nevű lapba. Az O Cruzeiro-t 1928-ban alapították Rio de Janeiróban, és a huszadik század során Brazília első számú vizuális csatornájává lépett elő – bár az évtizedek alatt számtalan alkalommal váltott profilt. Manzon 1943 óta volt a lap szerkesztője, és 1947-ig a Vu és a Voilá magazinok által képviselt modellt alkalmazta: a fotósorozatok elsősorban utazásként jelentek meg, gyakran kiaknázva a voyeurizmust és az újságírói szenzációkat. 1947-től kezdve – és végig az 1950-es évek során – azonban humánusabb megközelítés, attitűd jellemezte a magazint, mivel átvette az akkoriban nemzetközi sajtóban is jelen lévő társadalmilag elkötelezett újságírást, amelyben a hangsúly az objektivitásra és a riporteri dokumentációra került.

A brazil fotográfusok új nemzedékének munkássága jelentős mértékben támaszkodott a háború utáni, nemzetközileg elismert fotóriportereinek képi világára, amelyet többek között a Magnum ügynökség fényképészei és W. Eugene Smith Life magazinban megjelent képei reprezentáltak – mindezekben elsősorban az emberi érdeklődés mutatkozott meg. Az O Cruzeirio-nál fokozatosan alakult ki a fotóriporterek egy új iskolája, amely szembehelyezkedett a szenzációhajhász történetekkel, és a fotóriporteri munkának azt a formáját támogatta, amely a tárgyhoz való mélyebb elköteleződést és dokumentarista nézőpontot mutat. A magazinban egyre több kulturális téma és brazil emberekről szóló tudósítás kapott helyet, ahogy az már Medeiros korai munkáiban is látható.

02_Rio, 1942

03_Rio, 1946

07_Rio 1949

06_Rio de Janeiro, 1949

05_Rio, 1946

04_Rio, 1946

Mindazonáltal az O Cruzeirio az uralkodó rezsim nacionalista ideológiájának azon témáit favorizálta, amelyek Brazíliát a modernitás és a fejlődés útján levő országként mutatják be. Így a leggyakrabban ismétlődő témák között politikusok és művészek portréi, sport- és szabadidő-jelenetek (strand, foci, karnevál), tudomány, természet, a város mint a fejlődés szimbóluma, az “egzotikus” (bennszülöttek, nem katolikus vallások, népszerű fesztiválok), és a saját ország kulturális sokfélesége szerepeltek.

Az O Cruzeirio-hoz való csatlakozás mindenesetre egy szabadsággal és merészséggel teli új utazás kezdete volt Medeiros számára, ahogy ő maga mondta – képei részben a magazin szerkesztői irányvonalát követték, részben viszont különböztek attól. Művészeket és közéleti szereplőket, strandokat és karneválokat ő is fotózott, de elsősorban marginalizált kulturális események, közösségek (candomblé), egyének (vidéki és városi munkások, bennszülöttek, prostituáltak, betegek) megörökítéséről vált ismertté – az elfogadott szerkesztői elveken túl, a kitaszítottaknak járó méltóság megadása volt munkái fókuszában. Medeiros képein látszik, hogy nem távoli szemlélőként van jelen, hanem belehelyezkedik a szituációba, diszkréten, gyakran intim pillanatokat mutat meg. Az O Cruzeiro fotósai közül az elsők között kezdte el használni a 35mm-es Leicát, amely megadta a mozgékonyság és spontaneitás képeken való megjelenítésének lehetőségét. Szinte mindig természetes fényt használt, elsősorban az emberekre figyelt, a gesztusokra, a kifejezésre, a mozgásra.

12_Rio, 1952

028JMOR055

14_Rio, 1955

15_Cena de rua, 1957

16_Rio, 1960

08_Belo Horizonte, 1950

09_Rio, 1950

clinico-004.tif

11_Rio, 1950

A politikusokat, közszereplőket is pózok nélkül fotózta, demisztifikálva őket, például Getúlio Vargast (1930 és 1945 között az ország diktátora, 1951-től 1954-ig demokratikusan megválasztott vezetője) kávéscsészével a kezében, vagy Juscelino Kubitscheket (1956 és 1961 között Brazília elnöke), amint mangót eszik egy ebéden.

18_Juscelino Kubitschek, 1956

17_Getúlio Vargas, 1951

A Brazília északnyugati részén élő őshonos lakosságot is új módon ábrázolta – az 1940-es és 1950-es években már készítettek felvételeket ezeken a területeken, a képek azonban barbárnak és civilizálatlannak mutatták az ottani embereket, akik képtelenek lépést tartani a fejlődéssel. Medeiros egyik legismertebb képe, amely 1949-ben készült, egy indiánt mutat, amint a repülőgépet beindítja – a fénykép a “modern” és a “vad” közötti kontraszt emblémájává vált.

21_Índio3

22_Índio4

23_Índio7

24_Índio11

25_Índio12

26_Índio14

19_Índio yawalapiti, 1949, Serra do Roncador, Mato Grosso

20_Índio

Az ország valóban nagy mértékben modernizálódott, és ezek a változások az egész társadalmat érintették – ennek a korszaknak az egyik szimbóluma volt Brazíliaváros felépítése (1956 és 1961 között), amelyet Medeiros is megörökített.

27_Bal oldalon Niemeyer, 1956

Az 1957-ben a candombléról – a candomblé (jelentése: tánc az istenek dicsőségére) egy elsősorban Brazíliában, de néhány más dél-amerikai országban is jelen levő szinkretikus vallás, amelyet a rabszolgaként Latin-Amerikába hurcolt papok és követőik hozták magukkal; több tradicionális, nyugat-afrikai eredetű hitvilágot egyesít, de a katolicizmus néhány elemét is magába olvasztotta; ma körülbelül két-három millió tagot számlál világszerte[1] – kiadott albuma az első dokumentum erről a különleges közösségről, és a mai napig népszerű Brazíliában.[2]

28_Candomblé, 1951

35_Candomblé, 1951_8

34_Candomblé, 1951_7

33_Candomblé, 1951_6

32_Candomblé, 1951_5

31_Candomblé, 1951_4

30_Candomblé, 1951_3

29_Candomblé, 1951_2

A társadalmilag elkötelezett, humanista fotográfia a diktatórikus rezsimek alatt is jelen volt az országban mint az ellenállás egy formája az 1960-es, 1970-es években. A riporteri munka, az ellenállásnak és a tudatos fotográfusok munkáinak köszönhetően, Brazíliában közvetlenül kapcsolódott az O Cruzeiro-nál az 1950-es években végzett fotóriporteri tevékenységhez, tehát Medeiros képeihez, attitűdjéhez is. Medeiros munkásságát a hétköznapi emberek érzékeny megjelenítése teszi különlegessé, ennek köszönhetően vált viszonyítási alappá más fotográfusok és riporterek számára. Az ország humánus, lehetőleg objektív bemutatása, a társadalmilag felelős módon végzett újságírói tevékenység, illetve az emberi élet lényegének bemutatása a brazil emberek különböző megjelenítésében, még akkor is, ha ez ellentmondott a kiadvány érdekeinek, olyan utat jelölt ki, amelyet az újabb nemzedék meggyőződéssel követhetett a következő évtizedekben.

Bár Medeiros nagy népszerűségre tett szert a riportjainak köszönhetően, az 1960-as években felhagyott a fotográfiával és a film felé fordult, operatőrként és színészként dolgozott, így a cinema novoként ismertté vált stílusirányzat – amely az 1960-as, 1970-es évek Brazíliájában volt jellemző műfaj, alkotói a kommercializmus ellen léptek fel, műveiket a politikai tudatosság, az intellektualizmus, és a szociális problémák iránti érzékenység jellemezte – megteremtéséhez is hozzájárult. Az 1980-as évek végén Kubában tanított fotográfiát, 1990-ben hunyt el, Olaszországban.

36

37_Rio

028cx03P16C0401

39

40_Vaqueiros du Nordeste, s.d

/Gáspár Balázs/

Források: http://dutchculture.nl/en/mapping/mapping-brazil-photography-photojournalism-brazil-1940-1960 http://enciclopedia.itaucultural.org.br/pessoa14517/jose-medeiros


[2] Az album megtekinthető itt: https://vimeo.com/52611266