A hét fotósa: Bruce Gilden

Bruce Gilden nem egy kedves fotográfus. Nem várja meg, hogy mosolyogjunk, rendezzük vonásainkat és behúzzuk hasunkat. Sőt, ő kifejezetten azt a pillanatot várja, amikor épp nem a legjobb formánkat hozzuk. Addig vár, amíg valami furcsát, rendkívülit meg nem pillant az utcán, akkor aztán gyorsan odalép és felvillantja vakuját.

Gilden 1946. október 16-án született New York-ban. Szigorú édesapja miatt elég hamar inkább a brooklyni utcákon töltötte idejét, amikor csak tehette. Lenyűgözték az emberek, az utcai élet különös energiája.

Az egyetemen szociológiát tanult, de hamarosan rátalált a fotózásra. Első riportanyagán 1986-ig dolgozott, a címe „Coney Island”. A képek a brooklyni parton pihenőket mutatják be, kiemelve a különleges, furcsa karaktereket.

Bár Gilden elsősorban New York-ban készült utcafotói miatt ismert, tíz évet töltött Haitin, majd a 2010-es földrengés után is többször visszatért oda fotózni.

De készített képeket Japánban – yakuzákról, hajléktalanokról, motoros bandákról és prostituáltakról. De járt Indiában és Oroszországban is. 2008-ban pedig a gazdasági válság hatásait kutatva egy hároméves projektbe kezdett, melynek keretében az USA társadalmi portréját készítette el.

1998 óta a Magnum Photos tagja, New York-ban él.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks