Lett este és lett reggel, regény-kritika Horváth László, Imre Lett este és lett reggel, című, Magvető Kiadónál megjelent regényének bemutatója pont annak a D-napnak az évfordulójára esett, mely az író könyvében egyfajta pillangó-hatás következményként már teljesen más keretrendszerben zajlik le. Ha úgy tetszik, a szárny meglebbenése Paulus tábornok II. világháborúban elszenvedett autóbalesete, a keletkező tornádó pedig egy náci világbirodalom, globalizált haláltábor-franchise-zal, kilúgozott ember- és istenképpel valamint egy, a saját helyét absztrakt hitvitákkal kimérni szándékozó antihőssel.
Pápát választ és kézivezérel, Bibliát cenzúráz, munkáját pedig szellemi pseudo-párviadalokkal teszi maga számára is színesebbé, talán maga sem tudja, miért. Azért a pseudo-jelleg, mert a naplórészletek fejlődés helyett egy veretes szellemi stagnálást tárnak elénk. Klaus Arme törhetetlen üveg, amin keresztül bepillantást nyerünk a mezo- és makroszintű társadalmi viszonyokba. Így eljutunk vele az Auschwitzból felduzzasztott Hoffnungstadtba is, ahol többmilliós iparváros demonstrálja az emberi élet értéktelenségének folytonosságát, legyen szó a kutatólaborok udvarain járkáló donor szövethalmokról, az SS kiképzőtábor vadászterületeire ledobott vadakról, vagy csak egyszerű szláv rabszolgákról, akik a gazdasági konglomerátum jövedelmezőségét hivatottak biztosítani. A birodalom gazdasági, politikai és szociális képének szelektív tablója azonban csak háttér az Arme-filozófia kibontásához. Arme gőgös pragmatista, aki tökéletes érzékkel egyengeti saját és leszármazói karrierjét; tudja és teszi a dolgát, amihez nem kaphat és nem is kér felmentést, mivel a moralitás hiányából eredő vákuum lételeme.
Szellemi felüdülést az általa moralizáló deviánsoknak bélyegzett emberekkel folytatott beszélgetések jelentenek számára, ahol partnereit leginkább egzotikus állatokként veszi górcső alá.A regény a náci világuralmat kiépítő Arme-dinasztia második generációjának naplórészleteiből épül fel, és a történelemkönyvek lapjaiból ismert eseményektől egy olyan párhuzamos jelenig kíséri az olvasót, ahol a sikerest még egy kiterjesztett Endlösung is követi, horogkereszt kerül a világ összes templomának csúcsára, Magyarország pedig – mintegy mellékesen – sterilizált árja nyaralóövezet. Klaus Arme történész, tudós, az Ahnenerbe (Ősök Örökségének Társasága) üstököse, aki a háborúkban fogant világbirodalom fennmaradásán fáradozik, amelyre nézve álláspontja szerint a keresztény megvilágosodás mint „elmebaj” jelenti a legnagyobb veszélyt. Az Egyházügyi Hivatal élén a kereszténység megfontolt átalakítását, illetve a vallási közönyre nevelést tűzi ki célul a már ismert panem et circenses gondolat jegyében.
A regény címéül választott mondat az első ilyen „állat” szájából hangzik el, aki szerint a Genezisben szereplő, napokat elválasztó szakasz értelmében a teremtés fokozatai között az Isten egyszerűen alszik, nincs jelen. Ez a sötétség, a „lett este és lett reggel” állapota, ahol a háborúk és kataklizmák Isten új napját készítik elő. De míg a pap szerint ez egy meghaladott féligazság, Arme számára az interpretáció ideológiai vezérfonallá válik, mely következetesen felbukkan a többi „állattal” folytatott vitájában is. Az Auschwitz után idegileg megroppant, majd Hoffnungstadtba visszatért Willigut doktor, valamint a kivégzésére váró lengyel ellenálló pap, Karol Wojtyla és Arme között lezajló pengeváltások során kiderül, hogy mindkét esetben szembenálló apologétákat látunk, de sosem azonos koordináta-rendszer szerint felrajzolva. Klaus Arme rendületlen náci provokatőr, aki körkörös érveléssel bizonygatja, hogy Isten az erősek mellett áll, amit az utóbbi időben hallgatásával és távolmaradásával bizonyított. Nevéhez is hűen a kalkulatórikus erőbevetés mellett teszi le a voksát, ám végig értelmezhetetlenek maradnak számára az ellenfelei által megjelenített világképek a maguk szeretet- és irgalomkoncepcióival. Fagyos zsenialitása, gőgje és néhol rajzfilmbe illő gonoszsága következtében Arme együgyű karakter benyomását kelti, aki nem valódi partner sem az őrült doktor, sem a mártír pap számára. Műveltsége és magasan fejlett logikai érzéke ellenére sem képes felfogni Wojtyla szavait, miszerint az, hogy Isten alszik, még nem egyenlő durcás gyerekek „profán tömeggyilkolászásával”, valamint, hogy a teremtésben az irgalom konstans, nem pedig az erővel létrehozott eredmény. Ennek fényében megkérdőjelezhető a családját sikerre kormányzó potentát szellemi ereje, főleg, ha felidézzük Wojtyla – és a regény talán legerősebb – állítását, miszerint a remény csak ösztön, a szeretet intelligencia. Arme azt is pontosan tudja, hogy az általa létrehozott dolgok pusztulásra vannak ítélve, és csak az összeomlást lehet elodázni, de megmarad a kétely, hogy vajon azt is tudja-e, hogy miért.
Az író bevallott szándékai között szerepelt a nácizmus, mint terjengős kognitív giccs leleplezése, és a zord társadalmi körülmények közé kényszerült kereszténység újratermelődési képességének vizsgálata. Véleményem szerint az előbbi sikerült, az utóbbi pedig inkább elvezet egy másik kérdéshez. A regény egyik érdeme, hogy nem ismételgeti a totális rendszerek tipológiájában unalomig leltározott tényezőket, hanem gondolkodni hív azokról a dolgokról, amelyek megszokott kontextusukból kiragadva önálló vizsgálat tárgyává is tehetők. Lerágott csont, hogy a totális rendszerek magukban hordják bukásukat, csak az ok-okozati összefüggések nem tejesen tisztázottak.
A társadalompszichológia egyik elméleti megközelítése szerint például minden értékrendszer abszolút érvényességre tör, és amennyiben ezt sikerre viszi, lezárul, majd hipertrofizál (túlteng), és eljut egy tömegtéboly-szerű degenerálódásig. Ebben a szakaszban ismét kénytelen konfliktusba kerülni a belső és külső realitással, amelyben az addig életben maradt „idea-magvak” csírázásnak indulhatnak és egyszer azok is az abszolút érvényesség igényével léphetnek fel. A könyv elolvasása után azonban számomra nyitott kérdés maradt, hogy a kereszténység mindenképp ilyen túlélő csíra maradna-e, vagy csak egy a többi, humánum által hátrahagyható spirituális mag között a történelem génbankjában, és Arme ellenségképe esetleg túlzottan redukcionista alapra épül. Ha megnyugtató választ nem is, de továbbgondolásra érdemes kérdést kap az olvasó, ha vállalkozik a néhol öncélúnak ható ismeretterjesztési vadhajtásokkal tűzdelt regény elolvasására. Abban azonban valószínűleg mindenki egyet fog érteni, hogy ha akár az Arme, akár a Wojtyla-féle interpretáció helytálló, a földi lét során jobban járunk, ha Isten egyáltalán nem alszik.
/Koncsik Anita/
A témáról lásd bővebben Hermann Broch: Vázlat a tömegtébolyszerű jelenségek elméletéhez, 1941. (forrás: http://www.c3.hu/~prophil/profi992/BROCH.html utolsó letöltés: 2014. június 19.)