OUT – tér/zene/rezdülés

Egy program június 9-re a kortárs tánc és a jazz kedvelőinek: OUT – Bata Rita (tánc), Grencsó István (fúvóshangszerek) és Miklós Szilveszter (ütőhangszerek) a Pintér Antikban, este 9 órától.

Grencsó István az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként, majd a Dresch Quartet tagjaként tett szert.1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely folyamatosan változó néven, de azóta is elsőszámú zenekara.
Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát és rapet is alkalmazó Budbudasnak. Az utóbbi időben több új zenekara is alakult: a marokkói gyökerű Gnawa Quartet, illetve saját neobeat együttese, az AMA, ahol érdekes módon gitározik és énekel. Ezek mellett együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral is.
A Kollektíva kompromisszumoktól mentes szabad zenét játszik, mely azért is mindig meglepetést nyújt, mert szinte minden koncerten más-más tagsággal lép színpadra.

Grencsó Open Collective minden szerdán este 21 órától a JELEN – ben (a Corvin árzház hátulja), minden csütörtökön 21 órától a JEDERMAN – ban (Ráday utca 58.) zenél!!! Belépés ingyenes mindkét helyen!

További információk, fotók, videók és zenék a www.grencso.hu weboldalon.