XVII. Szellemkép Fotográfus és Filmes Alkotótábor, július 17–24.

A Szellemkép Szabadiskola XVII. alkalommal rendezi meg táborát, ezúttal rendhagyó formában.

Az elmúlt 16 év alatt jó néhányan megfordultak fotós és filmes a táborunkban. Akik már egyszer eljöttek, gyakran visszajárnak. Jellemző tendencia, hogy a fotósok a következő évben kipróbálnak egy-egy újabb szekciót, s ha “elfogynak” akkor átnyergelnek a filmre.

Legsikeresebb fesztiváldíjas filmjeinket bizony ilyen III. éves fotográfus teamek hozták össze (Zöld Laci–Szincsok Gabi–Kiss Rozina, illetve Mucsy Szilvi–Varga Györgyi). Az idei tábor kicsit visszatekintő és ünnepi tábor lesz, ezért a hagyományoktól eltérően a szekciók nyitottak és átjárhatók. Ez azt jelenti, hogy bármelyik szakra is jelentkeztek, szabadon lehet belekóstolni bármelyik másik mesterkurzusba is. Természetesen aki határozott és eltökélt, az a választott szakot tartva a számára legizgalmasabbnak, nyilván hatékonyabban halad egy kurzuson végig.

Idén a filmes hallgatók kurzusát Sopsits Árpád színházi és filmrendező fogja tartani, aki Torzók című művével többek között Magyar Filmszemle, Montreali Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezésért járó fődíját nyerte el, és további díjakkal ismerték el Berlinben, Strasbourgban és Belgrádban, valamint hivatalosan nevezték az Oscar-díjra a legjobb külföldi film kategóriában.

A kezdők számára is indul szekció a táborban, ahol a film formanyelvi alapjaival ismerkedhetnek meg a gyakorlatban. A kurzust Medgyesi Gabriella szerkesztő-rendező tartja, többek között a 42. Magyar Filmszemle zsűrijének tagja.

Valamint velünk lesz Komár István rendező, operatőr is.

A fotográfus szekció tanárai lesznek:

Autonóm riport – Vancsó Zoltán fotográfus
Portré – Kása Béla fotográfus
Digitális kezdő kurzus – Asztalos Tamás
Kreatív fotográfiai gyakorlatok – Fuchs Lehel fotográfus, az iskola művészeti vezetője
Archaikus technikák, camera obscura – Zalka Imre fotográfus

Régi hallgatóink közül sokan már a szakma jelentős alkotói, meghatározó alakjai:
Fotó: Balla Vivien, Barakonyi Szabolcs – Kontakt, Dobos Tamás, Garai Edit, Halász Dani, Halász Gabi – Art Bázis FFS-Fotófalu, Kolovratnik Krisztián – színész,fotográfus, László Gergő –Lumen, Mucsy Szilvia, Szász Lilla – Kontakt, Illés Barna, Rajcsányi Artúr – Fotopost, fotográfus.hu, Sióréti Gábor – a Magyar Narancs képszerkesztője

Film:Érsek Obádovics Mercédesz – színésznő,rendező,
Bugner Szilvia – egyetemi filmelmélet tanár, Fábián Zoltán – képzőművész, Maly Róbert – filmrendező, Szajki Péter – filmrendező, Schwejte Mihály – filmrendező, Győri Márk – rendező, Téri Gáspár – Artus, stb.
Vagy akadtak, akik filmszakra, szakmai kalandozásból járt hozzánk pl. Göbölyös Luca – jelenleg a BKF fotótanszék vezetője, vagy Szilágyi Lenke fotográfus, Cserhalmi Sára filmrendező, Deák Varga Rita színházi rendező, koreográfus, Gayer Zoltán egyetemi tanár stb.) Úgy gondoltuk, hogy közülük is elhívjuk mindazokat, akiknek van kedve velünk ünnepelni, nosztalgiázni és akik sűrű elfoglaltságaik miatt akár csak egy-két napra de eljöhetnek. Ha már ott lesznek, esetleg megosztják tapasztalataikat jelenlegi hallgatóinkkal némi improvizált “mesterkurzus” formájában. Ezért a másik, eddig nem próbálható változás, hogy lehetőség
van rövidebb időre is résztvenni a táborban, ha valaki esetleg éppen velük is szeretne találkozni, vagy mert éppen csak rövidebb szabadság áll rendelkezésére.

A táborról

A szabadiskola tevékenységéhez szorosan kapcsolódik az a fotós és mozgókép tematikájú művésztelep, mely bár bizonyos fokig része az iskolának, bárki számára nyitott. Tizenhetedik éve minden nyáron, egy héten át vezetik az iskola tanárai. Filmszakon S8-as 16 mm-es technikára, illetve videóval dolgoznak a hallgatók (kamerákat, vágóasztalt, nyersanyagot és helyben laborálást biztosítunk).
A művésztelep a Dunántúlon, Keszthely mellett egy kis zalai faluban, Pacsán működik.

Kiknek javasolható a tábor?

Azoknak, akiket érdekel a kép, az ezzel való foglalkozást hivatásul választják, és önkifejezési lehetőséget látnak benne, és azoknak, akik egyszerűen csak szeretnének eligazodni, és megbízható támpontokat kapni ebben a válogatás nélkül, kíméletlenül ránk zúduló képözönben, vagy azoknak, akik egyszerűen csak
készíteni akarnak egy-két jó képet, miközben olyanok között vannak, akik szintén ezt akarják.

A lehetőségek:

Teljesen kezdőktől a gyakorló fotósokig terjed a résztvevők skálája, így egymástól is mindig lehet tanulni. Akik kedvet kapnak és tehetségesek, azok esetenként szeptembertől felvételi nélkül már másodévtől folytathatják tanulmányaikat mindkét szakon, akkreditált, három éves, délutáni órarendű iskolánkban. Egyúttal
alkalmuk nyílik az iskola tanárait, munkamódszereit és a leendő másod-harmadévesek nagy részét is megismerni.
A hely ideális – különbejáratú tó, strand, zalai dombok, kúria jellegű épület, négy- és hatágyas szobák, tantermek, labor, stúdió. Az emberek barátságosak, pedig negyven-ötven kiéhezett kamera egy kis zalai faluban nem csekélység. Sportpályák, evezés, úszás, erdő a kiegészítő terepek. Aki bizonytalan a szakot illetően, ráér a második napon dönteni, miután ismerkedett, körülnézett. A film szakon minden anyagot és eszközt, a fotószakon fotópapírt, labort, vegyszereket biztosítunk. A táborban eltölthető szakmai órák száma megközelíti az iskola egy félévnyi idejét.

Mivel foglalkoznak a hallgatók ezekben a szekciókban?

A helyszínen fotólabort rendezünk be, az egész napos egyéni munka mellett, amikor a hallgatók tematikus feladatokat oldanak meg, a kurzusvezetőkkel tartott folyamatos konzultációk adják a művészeti tábor alapját. Az analóg és digitális technikát egyaránt használjuk, technikai hátterüket biztosítjuk, az azonnali nézőképek, projektorok segítségével folyamatos konzultációt biztosítunk. Lehetőség az analóg labortechnika elsajátítására is.

A kezdő digitális szakon a résztvevők megismerkedhetnek a digitális fényképezőgépek felépítésével, típusaival (compact, bridge, tükörreflexes) és azzal, hogy melyik eszköz mire való, mire szánták, illetve milyen jellegű felhasználásra alkalmas? Megismerhetik a kezelőszervek, jelölések, ikonok, piktogramok jelentését, a digitális eszközök használatakor felmerülő számítástehnikai alapfogalmakat (bit, byte, pixel, file, stb.), kép formátumokat: bitmap (bmp), grayscale, RGB, CMYK, a  fájlformátumokat és tömörítési módokat: RAW, JPG, TIFF, továbbá a gyakorlati lehetőségeket és korlátokat kompakt, és tükörreflexes, cserélhető optikás, digitális fényképezőgépek használatakor. Bemutatjuk a  digitális fényképekkel kapcsolatos utómunka fázisait – archiválás, nyomtatás, mentés – és a hozzájuk kapcsolódó alapfogalmakat, valamint a képek előkészítését –nyomtatásra, levilágításra, nyomdai feldolgozásra. A záró kiállításon a szak hallgatói prezentációs slide show-val mutatkoznak be.

Az előadók a tanórákon kívül előadásokat, szakmai bemutatókat tartanak. A tábor ideje alatt egy szabadpolcos videótárat rendezünk be, ahol az értékesebb, esetleg nehezebben hozzáférhető filmeket nézhetik meg a hallgatók, illetve amelyből kiválaszthatják a táborlakók a nap mozi filmjét, és amelyek előtt, mint a régi időkben rövidfilmeket is vetítünk. A filmekhez kapcsolódóan beszélgetések, esetenként rövid előadások kapnak helyet. A film szakon mindenki kipróbálhatja a hagyományos celluloidra történő forgatást – önálló forgatókönyv alapján – a forgatókönyv vázlat, szinopszis megírásától a filmvágásig, az összes folyamatot gyakorolva jutunk el a kész filmig. Lehetőség van a professzionális 16 mm-es Arriflex BL kamerák megismerésére is. Természetesen a videotechnika is támogatja a haladó filmkészítőket, broadcast minőségű DV cam és HD kamerát is rendelkezésre bocsájtunk a megfelelő forgatókönyvvel, filmtervvel érkezőknek. A hagyományos film utómunka-technika eszközei (filmvágó, prés, ragasztó, vetítő) mellett két, nonlineális editáló is segíti a munkát. Filmjeink rendszeresen, sikerrel szerepelnek hazai és külföldi fesztiválokon. Az elmúlt években, két a táborban készült filmünk is (Sólyom Miklós: Ebéd, és Érsek Obádovics Mercedesz: Elröppent illúziók ) szerepelt a Magyar Játékfilmszemle versenyprogramjában. A videó szak főként kezdőknek javasolható. Itt az alapvető filmformanyelvi kérdések gyakorlati használatát (pl.:kameramozgások, plánozás, kompozíció) a nonlineális editáló alapszintű kezelését sajátíthatják el a hallgatók. A kreatív mozgóképes gondolkodást megadott szempontok alapján több rövid egy-két perces etűd elkészítése során gyakoroljuk, fejlesztjük. Kifejezetten leendő elsőfilmes alkotóknak ajánljuk. Gyakorló felszerelést (videókamerákat, editálót, monitorokat, projektort) itt is biztosítunk, de aki teheti, hozza magával otthoni amatőr videókameráját, állványát is. A tábort házi kiállítás és vetítés zárja, ahol a tábor ideje alatt készült alkotásokat mutatják be a hallgatók.

Fuchs Lehel

 

Jelentkezési határidő: 2011. június 30.
Jelentkezni az iskola címén lehet: 1072 Budapest, Dob u. 20. 2/25.

További információ: 061-321-3637, 06-30-519-3588
szellemkep@gmail.com, www.szellemkep.hu