A 15 éves Grand Cafénak, Szegedre
Mi fán terem a bátor
Így kérdez egy gyáva
Égre nézvést más kor
Bár földig ér a lába.
Lássuk tehát mint vad
Mit is teljesít
Legyen épp hulló havad
Mit a télből kihasít.
Vagy menjen rá a nyárra
Van efféle opció
Sohase nézzen hátra
Előtte minden porció.
Esetleg tavaszt fröcsögjön
Párzó állatoknak kéje
A lombra napfény ömöljön
Vad vággyal jöjjön éje.
Amit végképp nem akart
Azt ősznek hívják hiába
Mindent vékony avar takart
Poshadt vizet gyűjt hát tálba.
Aztán kutyát etet.
Az ablakot behúzza
Egy képet néz és lehet
Hogy üvegét bezúzza.
A képen férfiak
Öltek vagy ölni mennek
Most még csak alszanak
De mind visszatérhetetlenek.
Egy másik szobában
Nők gyűlnek össze
Úgy vannak általában
Szoknyájuk száll a szöszre.
Minden fordítva van.
Testek lélekként rezegnek.
S a lelkük csak hajlam.
Zsibbadása kezüknek.
Náluk már nincsen úr
Más csak a méhük
Vaginájuk semmibe nyúl
Apadhatatlan az éhük.
És lángol egy torony
Bár innen láthatatlan
Film őrzi majd és korom
A mondható kibírhatatlan.
Ezért majd néma film lesz
Zenére összevágható
S amit először kérdez
Az sem lesz hallható.
Mi fán terem a bátor?
S ki húz közülünk lapot?
S hol áll majd a tábor?
Annak ki életfogytiglant kapott?
Ami összeroskad mozgóképeken
Az nem lesz felépíthető
Lent hamu húz el a vizeken
Embert sodor el nem érhető.
Aztán csak a pixelek
A vászon és a fény
Én meg fixre ixelek
Mint mindenét elrejtő lény.
Akár egy dühöngő ismeretlen
Ki nem fárad és nem old
Úgy kiismerhetetlen
Mint felhők mögött a hold.
Még várok egy kicsit
Aztán csak intek
Küldik értem a kocsit
Elébe aranyport hintek.
Most már Szindbád vagyok.
Suhan velem mi volt
Utánam még minden felragyog.
Nem az élő inkább a holt.