Az utazás és az autós túra elbűvölő volt az ’50-es, ’60-as évben. Ekkor jelent meg Jack Kerouac Útonja és az emberek tényleg megcsinálták ezeket a parttól partig utazásokat. Az egész az élményről szólt. A 66-os út tele volt élettel, ahol lehúzodtál ennél a pihenőhelynél, annál az étkezőnél, vagy annál a jó kis motelnél, ez volt az egész lényege. Most meg csak „gyorsan, ugorj be a kocsiba, érjünk már oda”.
Amerika tájairól a szó szoros értelmében a szemünk előtt tűnnek el az útszéli pihenőhelyek. Az ország egész területén vesztésre állnak a kereskedelmi alternatívákkal szemben: áthajtós gyorséttermek minden kijáratnál, miközben hatalmas központok autómosást, wi-fit, grillezett paniniket és óriásméretű üdítőket kínálnak. Sok állam csak nyűgként tekint rájuk. Lousiana harmincnégyből huszonnégy, Virginia negyvenkettőből tizennyolc pihenőjét zárta már be – általában véve minden állam lecsökkentette a pihenőhelyeiknek a számát, vagy legalábbis a nyitvatartási idejét. De nem csak bezárják őket, hanem le is rombolják. „Csak táblák és mellékhelyiség” – mondhatod. De ha egy közelebbi pillantást vetsz rájuk, látni fogod, hogy sokkal többek ennél. Az elmúlt ötvenhárom évben a pihenőhelyek megnyugvást, vendégszeretetet és nosztalgiát adtak nekünk. Zöld oázisok voltak, ahol sétáltathatod a kutyád, piknikezhetsz, tanulmányozhatod a térképet. Néhányaknak az, amit a pihenőhelyen láthattak és olvashattak a táblákon, az volt minden információjuk az adott régió történelmi, földrajzi és kulturális jelentőségéről. Sokak csak az autó ablakából, elmosódottan ismerik ezeket a megállóhelyeket, és nem tudják a történelmi jelentőségét ezeknek a furcsa, útszéli relikviáknak.
A célom az, hogy szisztematikusan megörökítsem ezeket a helyeket, mielőtt örökre eltűnnek. A gyorséttermek olyan szinten homogenizálták az országúti megállóhelyeket, hogy ma már mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezek a pihenőhelyek viszont nem csak szolgáltatást nyújtanak mindenkinek, hanem az egyediséget képviselik egy elüzletesiedő világban. A pihenőhelyek olyan módon kötik össze az utazókat a helyiekkel, amelyre egyik gyorsétterem, benzinkút vagy kamionmegálló sem képes. Az infrastrukturális változások, bár fontosak az országúti autósok számára, mégis olyan egységesített formák homogén gyűjteményét hozta létre, amelyekkel az ország bármely részén jelentősebb változtatás nélkül lehet találkozni. A pihenőhelyeket eredetileg azért tervezték, hogy megteremtsék a parkolás, a mellékhelyiség, és a piknikasztal alapvető tereit, de a tervezők hamar felfedezték a lehetőséget bennük, hogy újra összekapcsolják az embereket a helyekkel, amelyeken keresztülutaznak, így adva emberi arcot az államok közötti utazásnak. Számomra ezek a helyek az útszéli emlékek eltűnését jelentik, várakozást és misztériumot, hogy hogy fog kinézni a következő, és végül, fontos pontjai a szabadidős utazás letűnt korának. Ez a projekt egy folyamatos utazás, és elismerése annak, amit ezek a létesítmények képviselnek. Meg akarom mutatni, hogy minden hely különböző, és hogy mit tudna nyújtani, legyen az történelmi jelentőség, báj, helyi nevezetesség vagy különleges építészeti megoldás.
/ Gáspár Balázs/