Robert Capa

98 évvel ezelőtt, 1913. október 22-én született Robert Capa, azaz Friedmann Endre. Kalandos élete volt, de számára gyakran ezek az eleve nem hétköznapi kalandok sem voltak eléggé érdekesek, így elmesélésük során mindig csavart rajtuk még egyet. Meg még egyet.
Mégsem valamiféle Háry Jánosként maradt ránk emléke, hanem mint az egyik legnagyobb magyar származású fotósé.

Friedmann Endre egy álmodozó volt, aki egy pesti szabó gyermekeként nagystílű életmódra vágyott. Ez a vágy végigkísérte egész életén, ha éppen volt egy kis pénze, egész biztosan pezsgőt rendelt, a maradékot pedig elkártyázta. Szerette a nőket, a jó társaságot, az anekdotázást.

De minderre talán szüksége is volt, hogy mindazt a nyomorúságot, szomorúságot, a rengeteg halált feledni tudja, ami körbevette. 1931-ben, 18 évesen politikai okokból kellett elhagynia Magyarországot, Berlinbe került, ahol elvileg tanult, gyakorlatilag pedig egy fotólaborban dolgozott a Dephotnál (Deutsche Photodienst). Ekkoriban még nem érdekelte a fotózás, egyszerű megélhetést jelentett számára a laborálás. Egy szerencsés véletlennek köszönhető, hogy egy nap őt bízták meg azzal, hogy képeket készítsen egy eseményről, Trockij beszédéről Kopenhágában. A képek megjelentek, Capának pedig megtetszett a fotózás.

Hamarosan azonban Berlint is el kellett hagynia, 1933-ban a náci hatalomátvétel ellehetetlenítette további munkáját. Sok más emigránshoz hasonlóan ő is Párizsba ment.

Itt ismerkedett meg André Kertésszel, Henri Cartier-Bresson és David Seymour (becenevén Chim) személyében pedig igaz barátokra lelt, akikkel együtt járták az utcákat fényképezőgépükkel.

1934-ben ismerte meg Gerta Porhoryllét, aki szintén Németországból menekült Párizsba, és akivel hamarosan egymásba szerettek. Együtt éltek, alig valamicske pénzből, napról-napra a túlélésért küzdve, amikor Gertának remek ötlete támadt: mennyivel könnyebb lenne úgy eladni a képeiket, ha azokat nem ők, az ismeretlen fotósok készítenék, hanem mondjuk egy híres amerikai fotográfus? Így született meg Robert Capa legendája, Gerta pedig Gerda Taróra módosította nevét.

Fred Stein: Taro és Capa

A sztori szerint Capa nagyon híres amerikai fotós, aki személyesen nem nagyon érintkezik halandó szerkesztőkkel, képei viszont zseniálisak. Mivel a képek valóban jók voltak, az igazság nem derült ki azonnal, amikor pedig lebuktak, már senkit sem érdekelt, hogy ki is valójában ez a Robert Capa, a képeit rendre megvették.

1935-től Capa és Taro a spanyol polgárháborúról tudosítottak, a következő évben készült Capa egyik leghíresebb és egyben legvitatottab képe is egy milicista haláláról. Felmerült, hogy a képet Capa csak megrendezte és nem egy jól elkapott pillanat – ezt azóta cáfolták, bár kétkedők a mai napig vannak.

Robert Capa: A milicista halála

1937-ben Gerda Taro életét vesztette Spanyolországban, amiről Capa az újságokból értesült.

Capa folytatta a fotózást, Kínában a japán megszállókkal szembeni ellenállást fotózta, Franciaországba visszatérve pedig a Tour de France-ról készített riportot. De Párizsban (talán Gerda hiánya miatt) már nem tudta igazán otthon érezni magát, 1939-ben Amerikába távozott.

A II. világháborúban riporterként tudósított több magazin számára (Life, Time, Colliers), ott volt Észak-Afrikában, Szicíliában, majd pedig a normandiai partraszállásnál fényképezett. Ezek a képei egy laboráns hibája miatt tönkrementek, bár vannak, aki rosszmájúan úgy vélik, hogy inkább Capa keze remegett. Ugyan azt gondolom, a kézremegés is megbocsátható egy ilyen helyzetben, igazából nehéz elképzelni, hogy ennyi tapasztalattal a háta mögött valóban még félelem fogta volna el Capát – ráadásul ami a képekből megmaradt, az azt mutatja, hogy észnél volt, komponált, dolgozott. Persze az igazságot valószínűleg már ezzel kapcsolatban sem tudjuk meg soha.

A normandiai partraszállás

A háború után, 1947-ben Capa, Henri Cartier-Bresson, David Seymour és George Rodger megalapították a Magnum fotóügynökséget, amely végre lehetőséget adott a fotóriporterek számára, hogy maguk rendelkezzenek képeik eladása felett. Korábban a fotósok helyzete elég kiszolgáltatott volt, nem rendelkeztek például negatívjaik tulajdonjogával. Ami ma már teljesen természetes, ahhoz Capa víziója kellett, hogy végre megvalósulhasson. A Magnum a mai napig a világ legnagyobb fotóügynökségei között van, tagjai között olyan neveket találunk, mint Elliott Erwitt, Josef Koudelka vagy Steve McCurry.

Capa tovább fotózott, jelen volt Izrael állam megalakulásánál 1948-ban, ebben az évben Magyarországon is fotózott, a háború pusztítását örökítette meg. 1954-ben Japánba utazott, egy kiállítás ügyében, amikor a Life magazin felkérte, hogy tudósítson az indokínai háborúról. Május 25-én Capa letért az útról, talán egy jobb kép kedvéért – taposóaknára lépett és életét vesztette.

Vietnám