Pecha Kucha Night vol 41. – Special Edition Szellemkép – Walton Eszter – 2. rész

Nem egészen két éve, amikor a legkisebb gyerekem is óvodás lett kezdtem a fotózást és a Szellemképet (ahelyett, hogy az építészettel foglalkoznék, ami a végzettségem). Íme, a gyerekeim, két generáció: négy nagyfiú és két kislány. Eléggé meghatározták az eddigi életemet. Az egyetemet nagy kedvvel végeztem, az anyukaságot is húsz évig, és most nagyon jól érzem magam így, a fényképezőgép mellett.

Dia1

Rajzolni azóta is szeretek. Egyetemista koromban telerajzoltam útinaplókat, aztán egy időben – amikor már többen utaztunk együtt és lehetetlen volt rajzolni – benyomásaimat lenyomatokon próbáltam megjeleníteni és raktam össze montázsként. (Tavaly sikerült teljesen egyedül elutaznom Berlinbe, remélem, folytathatom ezt a szokást.)

Dia2

Szüleim, Reimholz. Péter és Csomay Zsófia, Kossuth, illetve Ybl díjasok. Ezt a tablót azért csináltam az ő egy-egy házukkal, mert egyrészt a Vároldalban 36 évig laktam, másrészt fontos volt látnom az ő alázatukat ezzel a környezettel szemben. Azt hiszem az épület-fotózás jelent nekem a legnagyobb örömöt. (Idén egy képem szerepelt a Szövetségben az Év Építészeti Fotója kiállításon)

Dia3

Ez időszak alatt a legszorosabb kapcsolatom az építészettel akkor volt, amikor a saját házunkat terveztük és építettük a szintén építész férjemmel (persze én csak fél lábbal – öt kisgyerekkel).  Úgy tudtuk a drága telket megvenni, hogy előre eladtuk a többi három lakást, ugyanis Budapest legjobb helyén van. Ezért is szültem az utolsó gyerekemet, mert olyan hálás volt a szívem.

Igyekeztem kissé szubjektív hangú fotókat válogatni a házról.

Dia4

A Szellemképben voltak feladataink, amit filmre kellett csinálni, és egyébként is nagyon élveztem, hogy a laborban a kezem alatt alakulnak a dolgok. Mielőtt elkezdtem pályázgatni, sokat voltam a sötétben, nagyon érdekel a fotónak a festészethez közeli ága, az art-fotó.

Próbálkoztam fotogrammal, amikor, ugye, fényképezőgép nélkül, a laborban fény rajzolja azt, amit én kitalálok. Ezt nagyon feltett szándékom folytatni.

Közben építettem camera obscurákat (lyukkamerákat) is, az ezzel készült filmeket is magam hívtam

Dia5 Dia6

Aztán elkezdtem pályázatokat csinálni, úgy éreztem nekem való, hogy egy konkrét feladat után járjak, és legyenek határidők.

Dia7

A Capa Központ nyitó kiállításán 1001 pályamű közül 35 szerepelt. A feladat: Capa Parafrázis, szabadon. Felkerestem azokat a helyeket Budapesten, ahol Capa ’48-ban, a háború sújtotta Magyarországon a Contaxával fényképezett és megpróbáltam ugyanazt az expozíciót elkészíteni digitálisan, miközben látszódik az azóta eltelt 65 év.

Dia8

A Lázár Antal által tervezett BME Q Épületet 2010-ben adták át. Tavaly kiírtak egy pályázatot épület- és zsánerfotó kategóriában. Első díjakat és különdíjakat kaptam. Igaziból nem teljesen a tablón lévő fotókkal nyertem, de most ezeket éreztem ide valónak.

Dia9

Ferenc pápa mondatára kellett reagálni ezen a pályázaton. 5 db 12 képből álló sorozatot adtam be. Egy fekete-fehéret az érdi ciszterci nővérekről, amely kikerült a kiállításra, egyet útszéli keresztekről, egy portrésorozatot a tizenhárom gyerekes sógornőm egy-egy gyerekéről, egyet a klérus hétköznapjairól, és ezt a vak gyerekekről.

Dia10

Ezt a feladatot nagyon élveztem. Először kerestem régi fotókat a Budapest Archívumból, Fortepantól, illetve  a kerületi Helytörténeti Gyűjteményből, melyek közt nem egy Klösz vagy Erdélyi Mór fénykép is volt. Megkerestem, és elmentem a helyszínekre, néha vittem, néha a helyszínen találtam statisztákat. 83 ilyen párom van. Harmadik lettem.

Dia11

Dia12

Ezen a pályázaton első lettem. Pedig először nem akartam megcsinálni, mert a hiúságom miatt nem szeretem a rólam készült képeket. Aztán rájöttem, hogy mégis nekem való, mert olyan életszakaszban vagyok, amikor megkérdőjeleződnek az eddig megszokott automatizmusok. Megpróbáltam bemutatni, ki vagyok én. Az életemet a hétköznapok történésein keresztül. Levágott tükördarabokkal közlekedtem a családom agyára menve. Valaki egy újságcikk miatt megkérdezte, miben érzek hasonlóságot Vivian Maierrel. Az a furcsa, minden képen egyforma „ne zavarj” arckifejezésem hasonlít hozzá, meg a szókimondó stílusa, az eszelőssége, és az hogy 40 évig dada volt, bár azért a vágóhídra nem viszem magammal a lányaimat fotózni.

Dia13

Az idei Biennálé témája a „keresett, megtalált vagy megalkotott táj képi ábrázolása”, miközben az élmény belső és külső valóság egyszerre. Büszke vagyok rá, hogy ezen a jelentős eseményen egy tablóm négy képpel kikerült. Ugyan nem ez volt, hanem egy „Irányok” című, de ezt mégis nagyon szeretem. A saját hagymavirágaim különböző stádiumokban voltak a modelljeim, mindenféle fényben és hátterekkel.

Dia14

 A Millenárison rendezett, két hete lebontott kiállításon 35 alkotás volt molinókon. Három európai évforduló kapcsán rendezték meg: a Berlini Fal lebontásának 25. évfordulója miatt adtam be a jobboldali képeket, a felső kettőt a Peter Eisenmann Holokaust Emlékművéről, az alsót a Berlini Állatkert külső faláról.
A másik két évforduló az első világháborúé és az Európai Unióhoz való csatlakozásé. Mit jelentenek számomra a falak vagy azok hiánya? Melyek azok a keretek, amelyek szabadságom, biztonságom letéteményesei? Ezekre kellet reflektálni és zömében meglévő fotóimat adtam be.

Dia16 Dia17

A 120 éves Ház pályázatán a korabeli világ sajátosságait kellet ötvözni a 21. század jellemzőivel. A képpárokból az elsőt valamilyen történeti fotóeljárással csináltam, a másodikat digitálisan. Itt a középső a veszprémi műemléki temető Csomay Kriptájánál, ahol apám fekszik, illetve Farkasréten Boriska nagynéném sírjánál készült.
Olyan családi fotókat vártak, amelyek nem az esetlegességből születtek, hanem átgondolt, előkészített fotográfiák, amelyekben érzékelhető a létrehozás folyamata és nem csak a véletlenül megörökített pillanat.
Három kép műteremben készült síkfilmre nagyformátumú fa- kamerával, különböző korabeli technikákkal.
Az utolsó Csomay dédapám családja Veszprémi házuk előtt, a párján pedig az én családom a MOME Gondűzője előtt, ahová több szállal is kapcsolódunk.
A Pepita Kozma Lajos Atrium mozijában készült.

Dia18

Ez a sorozat kapcsolódik a következő diához is. A Szellemkép Zala megyei pacsai táborában fotóztam mert már a fejemben volt a feladat, a Szerelem.  „Sok romantikus ócskaság között az igazat keressük” volt a szlogen. Jövő héten az Uránia moziban nyílik egy kiállítás, amire ezeket beválasztották, eredményhirdetés is akkor lesz.

Dia19

Szóval Pacsán idén a portré szekciót választottam. Megismerkedtem vele, a koszorú- és koporsókészítő emberrel, aki elárulta, hogy másnap temetik Dömötör József, 83 éves falubelit, így a temetőben is tudtam fotózni a sírásókat. És egyéb szórakoztató ismertségeket is kötöttem. A tabló felső részén láthatóak.

Dia20

Az utolsó tabló Siófokon készült, Balatoni nyaralás közben néha elszöktem, sikerült közel kerülni ehhez a tulajdonképpen nagy családhoz, akik üzemeltették itt a szórakoztatóipart.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

A drága férjemnek pedig, hogy minden szempontból ennyit segített a pályázatokban. Ígérem, hogy nem pályázom többet és megcsinálom a honlapomat, hogy sok pénzt keressek.

/Walton Eszter/

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>