Paul Strand

Paul Strand életében egy nagy szerelem volt, de három felesége is hiába reménykedett abban, hogy rájuk irányuljon szenvedélye. Második felesége 23 évvel fiatalabb volt nála, nászútjukon Strand mégis inkább fotózással múlatta az időt. Harmadik felesége fotós volt, de a végére sikerült megutáltatnia vele a fotográfiát, ugyanis éjjel-nappal a képeit mutogatta neki, éjszakánként pedig akár hatszor is felkelt, hogy benézzen a sötétkamrába. Strand egy valamit szeretett igazán: a fotográfiát. Ezt azonban akkora szenvedéllyel, hogy képes volt egészen új irányt adni neki.

A fotográfia kicsit olyan, mint azok a viszonylag új sportágak, amelyeknek ugyan már sok művelője van, népszerűségnek örvendenek, de az olimpiára mégse juthatnak ki. Ma már ugyan kevesebb kételkedés övezi, de még így is gyakran bizonyításra szorul (mintha ezt valóban tényszerűen bizonyítani lehetne), hogy a fotózás művészet.

Ez alapján elképzelhetjük, hogy száz évvel ezelőtt milyen helyzetben voltak az akkori fotográfusok, akik hittek abban, hogy a fotográfia egyenértékű művészeti kifejezési forma a festészettel. Keresték a módját annak, hogy ezt valamiképpen bizonyítani tudják, de nem volt egyszerű dolguk. Akkoriban a fotózást sokkal inkább tekintették egy gép művének, vegyszerekkel való játszadozásnak, mint valódi alkotásnak (nehéz nem észrevenni a mai digitális technikával való párhuzamot!).

Ezért a fotográfusok igyekeztek minél jobban hangsúlyozni, hogy márpedig ez igenis művészet, amit ők csinálnak, és e törekvésük során mindent megtettek annak érdekében, hogy képeik minél jobban emlékeztessenek a festményekre. A témaválasztás és a technikai kidolgozás mind erre irányult.

Ezek a törekvések azonban egyáltalán nem vitték őket közelebb az áhított célhoz. Ami végre önálló rangot adott a fotográfiának, az valami nagyon új, nagyon más volt. Ezt az újat egy Paul Strand nevű fiatalember találta meg.

Paul Strand 1890. október 16-án született New York-ban és az Ethical Cultural School-ban végezte tanulmányait. Itt nem más, mint Lewis Hine volt a tanára, ő kezdte el fotózni tanítani. És Hine volt az is, aki elvitte diákjait Alfred Stieglitz 291 néven ismertté vált galériájába. Itt a fiatal Strand az akkor divatos piktorialista fotósok képeivel találkozott a falon, melyek nagy hatással voltak rá. Ez arra ösztönözte, hogy ő maga is hasonló képeket készítsen, majd két év elteltével büszkén vitte be őket Stieglitzhez. Itt azonban meglepetés érte.

Ekkora ugyanis Stieglitz már teljesen kiábrándult a fotográfiából és a festészet felé fordult. Galériájában immár olyan modern festők alkotásai lógtak a korábbi fotókat száműzve, mint Picasso vagy Cézanne.

Strandet lenyűgözte amit látott, a formák uralkodása, és úgy érezte, hogy a fotográfiának is valami hasonló irányba kell mennie. Először tárgyakban, egy kerítésben, egy gép részleteiben kereste és találta meg ezeket a formákat, majd ezt a látásmódot kiterjesztette az őt körülvevő világra.

Kerítés

 

Amikor újra elment Stieglitzhez, az azonnal felismerte ezen új képek fontosságát, jelentőségét és önálló kiállítást rendezett Strand képeiből. Az esztetizáló piktorializmus helyét pedig elkezdte átvenni az ún. tiszta fotográfia, mely a tiszta vonalakban és hétköznapi formákban látta meg a szépet, és olyan követőkre talált, mint Charles Sheeler, Edward Weston, Imogen Cunningham vagy Ansel Adams (aki egyébként Strand hatására fordult a zenétől végleg a fotózás felé).

Wall Street

 

A tiszta fotográfia azt az elvárást tűzte zászlajára, hogy a fénykép legyen fénykép, ne pedig festmény, mindezt pedig mindenféle technikai trükközés nélkül kell a fotográfusnak elérnie. Paul Strand erről így írt:

„A fényképésznek az előtte levő tárgyat alázattal kell elhelyeznie egy sötét-világos skálán, melynek végtelen tónusgazdagsága felülmúlja az emberi képességeket. A példás kivitelezés kizárja az összes technikai módszert, trükköt és retusálást, mert az csak a színtiszta fotográfiával érhető el.”

Azon törekvése során, hogy valóban az adott látványt tudja megörökíteni és ne egy beállított képet, Strand mégis némi trükközésre szorult. Utcai portréit készítve csak úgy tudta elkerülni, hogy alanyai pózoljanak, ha azok nem tudtak arról, hogy kép készül róluk. Ezért gépére felszerelt oldalra egy lencsét, így vezetve félre a gyanútlan járókelőket.Volt, hogy közel járt a lebukáshoz, de mire konfliktusra került volna a sor, ő már messze járt.

A fotózás mellett a filmezés is foglalkoztatta, 1921-ben Charles Sheelerrel “Manhatta” címmel újszerű dokumentumfilmet készít Manhattenről, később Mexikóban forgat a halászok életéről egy némafilmet, 1942-ben jelenik meg utolsó filmje, a “Native Land”, mely az emberi jogok lábbal tiprását mutatja be drámai képsorokban.

Fotóin és filmjeiben egyaránt komoly szerepet játszik szociális érzékenysége, emberiség iránti szeretete. Egész életében hitt abban, hogy el fog jönni egy jobb világ.

Vak asszony

 

Magánéletében ez az érzékenység már kevésbé, vagy leginkább egyáltalán nem jelenik meg. A háromból két házassága válással végződik, aminek legfőbb oka, hogy képeit jobban szereti bármely emberi lénynél. Mielőtt második feleségétől elválna, még elmegy annak pszichiáteréhez, talán megoldásban reménykedve. Mikor hazaér, felesége megkérdezi, miről beszélgettek. A fotográfiáról, válaszolja Strand.
Harmadjára végre egy fotóst választ társának, Hazel Kingsburyt, akiben van annyi megértés, ami élete végéig egybentartja a házasságot.

Ekkor már Európában él, 1950-ben lesz elege Amerikából, bejárja Olaszországot, majd Franciaországban telepedik le. Olaszországban fedezi fel magának a XV. századi festőt, Piero della Francescát, akinél megtalálja ugyanazt a látásmódot, ami őt is jellemzi. Az egész országot végigjárja, csak hogy minden képét lássa.

 

Végig hű marad a tiszta fotográfiához, ez alól kivételt talán csak a Gánában készített felvételei jelentenek, melyeket 74 éves korában készített. Életében először dolgozik kézben tartott kamerával, és talán ez teszi felszabadultabbá.

Szeme azonban egyre rosszabb, egy időben alig lát, ekkor feleségét utasítgatja a sötétkamrában. Szinte vak, de még így is az ő kezében képei előhívása. Egy műtét segítségével újra lát, gépével azonnal a kertbe vonul. Továbbra is a világot örökíti meg, még ha ez a világ ekkorra eléggé be is szűkül számára. 1976. március 31-én hal meg.

Ajánlott linkek:

John Walker dokuemntumfilmje Strandről:
http://www.youtube.com/watch?v=dP5YTqqoAqA
(első rész, további 5 rész is megtalálható itt)

A tiszta fotográfiáról bővebben:
http://beszelo.c3.hu/02/0708/29saci.htm

Paul Strand: Manhatta
http://wn.com/Paul_Strand__Manhatta_1921

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>