Diploma 2015 – Boda Ágnes

Előszezon

Sagres Portugália legdélibb, Algarve tartományának 2,000 fős tengerparti faluja, természeti erőforrásaiból, főként halászatból és a turizmusból él. „All-garve”, a reklámszlogen működik, a nyári csúcsszezon idejére a régió lakossága duplájára duzzad. Sagres vonzerejét sivár környezete ellenére magas part menti sziklafalai és földrajzi elhelyezkedése, kitettsége garantálja. A falu, melyet átjár a világ végén levés érzése, a déli és dél-nyugati partvidék találkozópontja. Sagres az utóbbi másfél évtizedben a szörfturizmus egyik központjává vált, a szörfdeszkákkal felszerelt kisbuszok futószalagszerűen szállítják nap mint nap, az iskolák főként nyugat-európai klienseit a környékbeli strandok valamelyikére. A turistákra épülő szolgáltató szektor nyújtotta szezonális munkalehetőségek mellett elenyésző számú munkahelyet biztosít a falusi infrastruktúra.
A központi utcák, a kikötő és az erőd által határolt területen túl Sagres egy szellős, üres telkekkel, eladásra váró házakkal tagolt, olykor rendezetlennek tűnő lakóövezet. Az üresség és az elhagyatottság ősz közepétől egészen a turisták és szezonlakók késő tavaszi megérkezéséig uralja a falu hangulatát. A falu lakói és látogatói egyszerre vegyülnek és különülnek el, nem együtt, hanem egymás mellett élés ez, szezonálisan jelentkező kettősség.

7a

 Konzulens: Molnár Zoltán

 

A diplomamunka letölthető a cikk forrás oldaláról:

http://szellemkepdiploma2015.hu/index.php/boda-agnes/

 

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>