Bleda és Rosa: Focipályák (1992–1995)

Ahogy Marcel Proustnak a madeleine, úgy Maria Bledának és José Maria Rosának a tájkép az emlékekben és nyomokban való elmélyedés előidézője. A Bleda és Rosaként ismert művészpáros éveken át, több sorozaton keresztül kutatott látszólag üres jelenetek után, amelyeknek az első darabja a Campos de Fútból (Focipályák, 1992–1995).

Bleda és Rosa munkáinak gyökere az emberi jelenléttől mentes, szándékuk szerint bizonyos eseményeknek – meccsek, csaták, összejövetelek – helyet adó, azok által sebek és nyomok formájában megjelölt helyek megrendítő látványának megörökítése. A rozsdásodó kapufa rothadó vagy teljesen hiányzó hálóval, a horzsolások a terméketlen vidéken, a föld néma tanúvallomása a meccsekről, amelyek itt voltak – mindennek kiemelkedő illusztrációi az olyan képek mint az El Ballestero (1992), a Burriana I (1994), és a Burriana II (1994). Ezek a gyakran munkásnegyedek szélén lévő pályák ellenálának a természet azon próbálkozásának, hogy eltüntesse a tünékeny emberi jelenlét jeleit. Ahogy a test egy egész életnyi munka és verejték által (meg)jelölt és sebhelyes, úgy a tájkép is, és mindkettő látható szöveggé válik, vagy egy történet papírlapjává, amelyet végig a felszínén játszanak.

Bleda és Rosa így ír a Focipályákról: „Ez a projekt egy focipályákról készült sorozatot mutat be, amelyeket azonban úgy közelítettünk meg mint a napi rutin, a játék és a valószínűleg alacsony színvonalú vetélkedés tereit, mint szabad felhasználású, üres tereket, amelyek elhagyatottak és használaton kívüliek, periférikusak és alkalmanként meghatározatlanok, amelyek funkcióját maga a használat módja formálja. A projekt szándéka az idő múlásán való elmélkedés a földrajzi térrel összefüggésben, beszélgetés kezdeményezése egy bizonyos helytípusról, semmint egy adott helyről. És ahhoz, hogy ezt megcsináljuk, egy hozzánk közel álló utat választottunk, mind a földrajzi, mind a személyes emlékeink szempontjából. A pályák közül sok hasonló azokhoz, amelyeken mi is játszottunk, úgyhogy a már említett emlékezésnek, emlékeknek, és az idő múlásának van egy dimenziója, amely a terek objektív állapotára és a rájuk alapozott ideiglenes tapasztalatokra is hatással van.”

 

/Gáspár Balázs/

Szöveg és képek forrása:

Alejandro Castellote, Bill Kouwenhoven, Estelle af Malmborg, Timothy Persons: Nuevas HistoriasA New View of Spanish Photography and Video Art. Ostfildern, Hatje Cantz Publishers 2008.

bledayrosa.com

 

01_El ballestero, 1992 02_Vianos, 199304_Grao de Castellón, 1993 05_Accidente Topográfico I, 1993 06_Casas de Lázaro, 1993 07_Polideportivo de Godella, 1993 08_Burriana I, 1994 10_Paterna, 1995 11_Burjasot, 1993 09_Burriana II, 1994 12_Burriana, 1993 13_Canete I, 1994 14_Canete II, 1994 15_Accidente Topográfico II, 1994 16_Albacete, 1994 17_Carboneras de Guadazaón, 1994 18_Rugby, 1994

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>