A hét fotósa – Yurko Dyachyshyn – Slavik divatja (2011–2013)

Yurko Dyachyshyn 1980-ban született, Lvivben. 2002 óta fotózik, munkái elsősorban Lvivhez és az ukrán identitás kérdéseihez kapcsolódnak.

„A mindennapi életem és kreatív munkám szorosan kapcsolódik Lviv óvárosához, ahol a legtöbb időmet töltöm. A város ezen része, mágnesként vonzza az embereket. Mindig sokféle figura fordul meg errefelé, turisták, különcök – köztük Slavik. Már régóta felfedeztem, hogy állandóan az utcán forgolódik, később pedig észrevettem, hogy naponta cseréli a ruháit, és úgy döntöttem, megörökítem a divatos ruháinak kollekcióját.

Minden egyes kép véletlen találkozások alkalmával készült, az utóbbi két évben. Néha naponta, de volt, amikor csak hetente vagy havonta láttam. Slavik szeretett pózolni, mert, úgy hiszem, okkal hordta ezeket a ruhadarabokat. Ez volt az ő állandó performansza, és a tény, hogy valaki felfedezte ezt, örömöt okozott neki és boldoggá tette.

Később hozzám szokott, és megpróbált megkeresni, minthogy ismerte a helyeket, ahol általában időzöm. És én, ugyanúgy, azokon a helyeken bóklásztam, ahol egymásba botolhatunk. Néha, útban munkába, annyit hallottam a hátam mögül: ››Hé, cimbora, merre voltál? Két napja téged kereslek az utcákon!‹‹

Milyen hajléktalanokat szoktunk látni? Legtöbbjük koszos ruhákat viselnek, nagy táskákkal, amikben a cuccaikat hordják. Üvegeket, papírt és szemetet gyűjtenek. Könyörögnek, az utcákon és sarkokban fekszenek. Slavikot soha nem láttam táskával, vagy cipelni valamit, csak egy doboz sörrel és cigivel. Úgy nézett ki, mintha ebéd után menne valahova, kószálni a városba, inni egy sört és megmutatni mindenkinek az új ruháját.

Slavik nem az átlagos fajta, az ő életmódja különbözik más hajléktalanokétól. Ő nem cipel szatyrokat, és nem is turkál a szemetesben. Nem beszél más hajléktalanokkal és más romák nem üzletelnek vele. Majdnem soha nem viseli ugyanazt a ruhát, ami nagyon furcsa egy hajléktalan embertől. Az öltözék mindennapos váltogatásán kívül borotválkozni is szokott. Hogy lehetséges mindez egy hajléktalannak? Slavik titokban tartja a helyét, amiről senki nem tud. Kóborol az utcákon, aprót kéreget, de nem idegesítő. Rendszeresen iszik, általában sört, de nem alkoholista.

Slavik nem tudott rendesen kommunikálni, a válaszai nem egészen tiszták. Amikor a ruhákról kérdeztem, azt válaszolta, a dolgok hiábavalóak és hogy sok dolgot lehet találni a szemétben. Azt is mondta, hogy vigyázni kell az egészségre és távol kell maradni azoktól, akik a lelki békédet bánthatják. Az ilyen válaszok ellenére, Slaviknak van érzéke a szépséghez, stílushoz és divathoz, és a ruhái nem véletlenszerűen vannak összeállítva. Tudatosan váltja őket minden nap, hozzáigazítva az időjáráshoz és az évszakhoz.

A próbálkozásom, hogy megtudjam a történetét, hiábavaló volt. A történetének a szemelvényeit, amelyeket megtudtam, nehéz valamiféle kronologikus sorrendbe állítani. Nem próbáltam meg hatással lenni rá vagy változtatni az életén. Csak dokumentáltam egy újabb különös és egyéni, személyes történetet.

Slavik gyakran eltűnt hosszabb időre, aztán hirtelen megint felbukkant, kérdezve, hol voltam. A barátjának nevezett, és azt mondta, egy barátot elveszíteni nagyon ijesztő. Legutóbb 2013 januárjában láttam. Remélem jól van, és egy nap egyszer csak megint feltűnik a hátam mögött és azt mondja: ››Hé, cimbora, merre voltál?‹‹”

/Gáspár Balázs/

 

Forrás:

http://dyachyshyn.com/

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *