A hét fotósa – Franco Fontana

Franco Fontana 1933-ban született Modenában, 1961 óta foglalkozik fotográfiával, hírnevét elsősorban absztrakt tájképeinek köszönheti, ezek többségét Dél-Olaszországban, Puglia és Basilicata környékén készítette.  A következőkben elsősorban Fontana tájképeivel kapcsolatos reflexiók kapnak helyet, de az ezekre vonatkozó megállapítások – részben – a többi sorozatának képeire is igazak.

2. Mediterraneo (1988)

 „A világ hatalmas díszleteiben már minden készen van […] próbálom elkülöníteni azt, ami általában elveszik a sokféle részletekben – a belső hangomra figyelve kivonatolni néhány alapvető elemet az emberi szem előtt lévő komplexitásból, és megtalálni a harmonikus egységet a zavaró részek eltüntetésével.”

A fotográfiát gyakran a tények hűséges ábrázolójának tekintik. Fontana, e helyett, úgy gondolja, hogy a szubjektív tekintet a fotográfiai nyelvezet sajátos eszközeivel átformálja a valóságot. Képei absztraktak, de paradox módon a valóság egyszerű dokumentumai is. A fotográfia médiumát nem csak a valóság megörökítésére használja, hanem a „tények” mögötti világ megjelenítésére. A szubjektívan interpretált tájképek a fény, a szín és a tér közötti interakció eredményei – a képek felépítése antinaturalisztikus, nem leíró jellegű, inkább a szintetikus érzéséhez közelítenek, követve az ideát, hogy a fotográfiának nem reprodukálnia kell a láthatót, hanem a láthatatlant kell láthatóvá tennie. Az invenció, a képzelet és az interpretáció a fő eszközök ahhoz, hogy a tájképet egy új, nem konvencionális módon lássuk. „A valóság csak ürügy. Az alapanyag számít, mint a márvány a szobroknál: Michelangelo mondta, hogy el kellett távolítania a felesleget ahhoz, hogy megszülessen a fejében lévő műalkotás. Tehát nem az számít, hogy mit látsz, hanem az, hogy mit nem látsz. A láthatatlan az alapunk. Gondoljunk csak egy öreg fára: a gyökereinek köszönhetően él, amit nem lehet látni. Ez az a fajta láthatatlanság, amit meg akarok örökíteni. Az anyagot, a valóságot akarom értelmezni. Mint Michelangelo, el akarok távolítani mindent, ami felesleges.”

5. Basilicata, 1995

Fontana fotói a legnyilvánvalóbb módon mutatják be azt, hogy a kompozíció alapvetően geometria: vonalak, formák, szögek egysége. Ezek az egyszerű tájképek a képkivágás konstruáltságára emlékeztetnek bennünket. A világ a kamera és a néző határai mögé terjednek: amit Fontana mutat nekünk, az csak az egész része, de még ha csak egy kis töredékét is látjuk ezeknek a tájaknak, mégis a világ hatalmas terjedelmének érzését adja. A képeken nem érzékeljük a méreteket – legfeljebb egy-egy fa lehet árulkodó –, aminek következében azok a végtelen tér és kiterjedés érzését adják. A kompozíció minimalizmusa és a színek gazdagsága kiegészítik egymást – a mély, telített szín az, ami az ábrázolás kábító mélységét adja.

Fontana művészeti és filozófiai inspirációja a keleti hagyományokhoz kapcsolódik, elsősorban a japán zen-buddhizmus érzés- és gondolatvilágához. A zen tanításának középpontjában az önfelszabadítás áll: a dolgok és az ember között mentális, szemantikai szimbólumok állnak, amely egy bizonyos struktúra képében egy illúzióvilágot épít fel – ezt a falat ledöntve juthat el az ember a dolgok közvetlen érzékeléséhez, maga mögött hagyva a fogalmak, képzetek szövevényességét. Ebben az élményben olyan tapasztalat valósul meg, amely nem intellektuális válaszként realizálódik, hanem a közvetlen érzékelés útján juttatja el az embert az önazonosságához. „A képeken keresztül egy részemet lehet felfedezni, mert hiszem, a fényképész egyenlő a fényképeivel. Minden kép, amit készítek, egy részem, tanúvallomás arról, hogy ki vagyok. Amikor egy tájképet fotózok, a tájkép rajtam keresztül jeleníti meg magát. Megölelem a tájképet, tájképpé válok, tanúskodom róla. Ahogy mindig mondom, minden, amit felfedezhetsz a világban, az az, hogy mi van benned…”

15

A tájképekhez hasonló testek és az antropomorf dombok, síkságok egyaránt kifejezik Fontana vizuális nyelvezetét – világos, vibráló színek, egymást átfedő vonalak és síkok ritmusa, fény által alkotott geometriai formák: hiperreális tájképek, amelyek igaziak és szürreálisak egyszerre. „A fotográfia nem szakma és nem is professzió számomra. Egyszerűen csak a legfontosabb dolog az életemben, csak a családom és a barátaim iránti szeretet van előrébb. Nem elég nézni, olyan szemmel kell nézned, ami látni és érteni akarja azt, ami előtted van. A fényképezés az ismeretszerzés egyféle aktusa, amit fotózunk, az saját magunk reprodukciója. A fényképész feloldódik a fotóiban, miközben kreatív módon nem csak reprodukálja, de interpretálja is a valóságot az által, hogy a láthatatlant láthatóvá teszi.”

Fontana tájképeinek szemlélése közben Giacomo Leopardi A végtelenség című verse juthat eszünkbe:

Szívemhez nőtt e kicsi domb magánya
s a vadon sövény függönye előttem
körös-körül a messzi szemhatáron.
Itt ülök és merengésembe kondul
határtalan terek emberfölötti
csöndje a távolból, s képzeletem mély-
mély nyugalomra eszmél. Még a szív is
beleborzong. S ahogy hallom az ágak
között zörgő szelet, ehhez a hanghoz
hasonlítom most a csönd végtelenjét,
s elém tárul az örökkévalóság,
a sok halott kor, s aztán ez a mai
és olyan lármás. De a mérhetetlen
elnyeli a gondolatom egészen,
s a hajótörés e tengerben édes.

(Rába György fordítása)

18. 1999

Az emberek jó ideig teljesen hiányoznak Fontana képeiről. Az első emberi alakok – gyakran csak árnyékként – a Presenza Assenza (Jelenlét Hiány, 1979–82) című sorozatán jelennek meg. 1979-ben hosszabb utazást tett az Egyesült Államokba, ahol sajátos vizuális nyelvezetét egyszerűen hozzáigazította a városi terekhez – itt több sorozat is készült, például a Városi Tájképek, Aszfalt, Uszoda. A 2000-es években a Képzelt Tájképek című sorozatát mutatta be, legutóbbi sorozatában (Vita Nova) pedig temetőkben található női szobrokat örökített meg.

/Gáspár Balázs/

41. Uszoda, 1984

Még több kép:
http://www.photoandcontemporary.com/artistartworks.aspx?ar=3

Fontana eddigi életművét összefoglaló album megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=DHIS5EHi5wc

Felhasznált oldalak, irodalom:
http://www.utata.org/sundaysalon/franco-fontana/
http://www.loeildelaphotographie.com/2014/05/08/exhibition/24849/venice-franco-fontana-full-color
http://www.italianways.com/full-color-in-rome-interview-with-franco-fontana/

Miklós Pál: A zen és a művészet. Magvető Kiadó, Budapest, 1978.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *