A FOTÓZÁS JOGI ÚTVESZTŐI – III. rész: Az engedély nélküli legális fotózás esetei

Korábbi cikkeinkben felvázoltuk a fotózás jogi szabályozásának alapjait, a fotóalany hozzájárulásának követelményrendszerét, illetve bemutattuk az engedély nélküli, jogellenes fotózás jogkövetkezményeit is. Jelen írásunkban azokat az eseteket járjuk körül, amikor a törvény nem követeli meg az érintett személy hozzájárulását sem a fénykép elkészítéséhez, sem annak felhasználásához. Az új Polgári törvénykönyv rendszerében ugyanis a tömegrendezvényen és a nyilvános közszereplés során készített felvételek nem engedélykötelesek.

2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]

(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Bár a két kivétel hasonló jogpolitikai megfontolásra és indokra vezethető vissza, mégsem tehető közéjük egyenlőségjel. Éppen ezért külön-külön érdemes körbejárni őket.

Nyilvános közéleti szereplés

Korábbi írásunkban már rámutattunk, hogy alapesetben fényképfelvétel az érintett személy hozzájárulásával készíthető és használható fel. A jogalkotó megítélése szerint engedélyével az illető abba egyezik bele, hogy képmásán keresztül a magánszféráját is megismerheti a külvilág, tehát ezen hozzájárulással mondhat le az őt egyébként megillető törvényi védelemről. Nos, a nyilvános közéleti szereplés is egyfajta ráutaló magatartásként értelmezhető: az a személy, aki saját elhatározása folytán a nyilvánosság előtt megjelenik, mégpedig úgy, hogy számíthat arra, hogy felvétel készül róla, és abból a megfontolásból lép fel, hogy a közéletben részt vegyen, a társadalom életét alakítsa, ezzel az elhatározásával és fellépésével maga adja az arcát az adott ügyhöz. Ez tekintendő olyan hozzájárulásaként, amely folytán további kifejezett engedélyt már nem szükséges adnia a fotózáshoz. Éppen ezért utólag sem kifogásolhatja, hogy külön hozzájárulása hiányában fénykép készült róla és az nyilvánosságra került.

Említettük már, hogy általános esetekben elkülöníthető (és adott esetben el is kell különíteni egymástól) a fénykép elkészítésére, valamint a felhasználásra adott engedélyt, és azt kell vizsgálni, hogy az illető szándéka az engedélyadáskor vonatkozott-e a felhasználásra, a nyilvánosságra hozatalra is. Ez nyilvános közszereplés esetén speciálisan alakul, a hozzájárulás nem választható szét részekre. Ha valaki ilyen szituációban megjelenik, akkor a ráutaló magatartásával megnyilvánuló hozzájárulását nem korlátozhatja csak a fotó elkészítésére, hanem szükségszerűen abba is beleegyezik, hogy a róla készült fotó nyilvánosságra kerüljön. Ha belegondolunk, ez már csak azért is logikus, mert a „sajtónyilvánosság” nem értelmezhető a fotó publikálása nélkül; értelmetlen lenne a nyilvános közszereplést csak fényképezni, de nem megmutatni a közönségnek.

Nyilvános közszereplésnek minősül tipikusan egy tüntetésen való fellépés. Ilyenkor nemcsak az válik közszereplővé, aki mikrofont ragad és a rivaldafényben áll, hanem az is, aki adott esetben komolyabb aktivitást nem mutatva, de a nyilvánosság számára jól láthatóan „lép fel” (jó példák erre a politikai nagygyűlések „biodíszletei”, a szónok mögött álló vagy helyet foglaló prominens szimpatizánsok vagy éppen átlagpolgárok). Kicsit nehezebb megítélni a művészeti jellegű nyilvános szereplést vagy a sporteseményen való fellépést, hiszen ezek nem tipikusan közszereplések. Ennek ellenére mondhatjuk, hogy ebbe a körbe esnek, hiszen a nyilvánosság előtt nyitva álló esemény keretében ismerhetők meg szereplői, akik a maguk (művészi, sportolói) módján a társadalom életének tulajdonképpeni alakítóivá válhatnak, és általában ők maguk is ilyen motivációval lépnek fel. Más kérdés, hogy az olyan zártabb körű, tehát nem tömegrendezvény jellegű eseményeken, melyekről a nyilvánosságot kizárták, vagy ahol a felvételkészítést kifejezetten megtiltották, a fotózás sértheti a résztvevők személyiségi jogait, és a kérést érdemes tiszteletben tartani. Ezzel azonban a szervező nem élhet vissza, tehát a nagy nyilvánosság számára nyilvános és megtekinthető esemény közszereplői engedély nélkül fotózhatók, és az elkészült képek publikálhatók.

A nyilvános közéleti szereplés egyértelmű definiálása azonban a fentiek mellett is lehetetlen, és hogy ilyennel van-e dolgunk, az mindig az adott eset összes körülményének mérlegelésével dönthető el.

A mai napig komoly viták kísérik a kérdést, hogy a szolgálatot teljesítő rendőr vajon fotózható-e, képmása a sajtóban nyilvánosságra hozható-e vagy sem. A bírósági gyakorlat egészen a közelmúltig döntően egységesen úgy foglalt állást, hogy lehet fotózni, de a fényképet megjelentetni kizárólag egyéni hozzájárulás alapján, vagy a rendőr arcának kitakarásával jogszerű, tekintettel arra, hogy nem minősül közszereplőnek, attól függetlenül sem, hogy közhatalmi funkciót megtestesítő állami szerv alkalmazottja. Máshogy foglalt állást azonban az Alkotmánybíróság, amely – igaz, nem egyhangú szavazás alapján hozva meg döntését – kimondta, hogy a nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik, és nem öncélú. (28/2014. (IX. 29.) AB határozat) Hogy az Alkotmánybíróság döntése milyen súlyú, jól mutatja, hogy a legfőbb bírói szerv, a Kúria ez év elején hatályon kívül helyezte korábbi jogegységi határozatát, amely megkövetelte az engedélyt vagy a kitakarást. Ez a meccs tehát egyelőre úgy néz ki, a fotósok – és a sajtónyilvánosság – sikerével zárul.

A közszerepléssel kapcsolatban végül egy másik tévhitet is érdemes eloszlatni: attól, hogy valaki híres ember, vagy esetleg akár közszereplőnek is nevezhető, még nem feltétlenül fotózható le akárhol, akármikor és akármilyen körülmények között. A határok ugyan nem élesek, de főszabály szerint csak a nyilvános közszereplés keretei között jogszerű engedély nélkül fényképezni, tehát olyan szituációban, ahol az illető ismert személy megjelenése ilyen fellépéshez kapcsolódik. Nem nyilvános közszereplés ugyanakkor, amikor a politikus a családjával vacsorázik, vagy amikor a színész a villamoson fújja az orrát. Ezekben az esetekben akár az illető magánszférához fűződő jogait is megsérthetjük azzal, ha engedély nélkül fotózzuk és a képet nyilvánosságra hozzuk. Persze nem elhanyagolható szempont, hogy a fotóalanyunk kicsoda, a közéletben mennyire fontos személyiség, milyen szituációban készül el a fénykép, és közzétételének indoka kapcsolódhat-e valamilyen közérdekhez: így például egy ismeretlenekkel vacsorázó miniszterelnöknek többet kell eltűrnie, mint hasonló szituációban egy akár ismert művésznek, hiszen az, hogy a nyilvánosság nyomon követhesse működését, a miniszterelnök esetében sokkal inkább igazolható közérdeknek tekinthető.

 

Tömegfelvételek

A nyilvános közszerepléstől el kell különítenünk a tömegről készült felvételek szabályrendszerét és összefüggéseit. A fenti példánál maradva, míg a színpadon állók nyilvánosan fellépő közszereplőnek minősülnek, addig a közönség tagjai alkotják azt a tömeget, amely engedély nélkül fotózható, és a róluk készült képek nyilvánosságra is hozhatók. Ugyanakkor nemcsak nyilvános közszereplés esetén képzelhető el a tömeg jelenléte, ilyen ugyanis az utcakép vagy egy tájkép is. A tömegfelvétel kifejezés nem is feltétlenül a jelenlevők létszámára vonatkozik, hanem arra a szituációra, ahol elképzelhető, hogy egy felvétel elkészítésekor nagyobb embercsoportot is fotózunk.

Azonban nagyon oda kell figyelnünk valamire. Az engedély alóli törvényi kivétel ugyanis magára a tömegre mint emberek összességére vonatkozik, ezzel szemben a tömeg egyes tagjait ábrázoló, egyediesített felvételekre már nem. Van tehát egy választóvonal, az ábrázolás egyediesítése: nyilvános eseményekről, utcarészletekről, utcaképekről még akkor is engedély nélkül készíthetők és felhasználhatók fotók, ha azokon emberek is szerepelnek, azonban csak akkor, ha a felvétel összhatásában örökíti meg a nyilvánosság előtt játszódó eseményeket, anélkül, hogy az ott megjelenő emberek egyéni képmás jellege megállapítható volna. Az ilyen tömegfelvétel tehát nem fókuszálhat egy-egy adott személy ábrázolására, nem fényképezhetjük engedély nélkül az ott résztvevőket olyan formában, hogy a felvételek nyilvánvaló célja az ő egyedi sajátosságainak ábrázolása legyen. Könnyű lenne így kikerülni a törvényt, és arra hivatkozni, hogy az utcán tömeg van, és az illetőt annak részeként fotóztam, ezért nem kértem engedélyt, de ettől még nem lenne igazunk.

Persze nyilvánvalóan elkerülhetetlen, hogy ilyen szituációkban (pl. egy utca, egy helyzet vagy éppen egy tüntetés fotózásakor) embert is fényképezünk, a felvételnek azonban mindvégig meg kell őriznie azt a jellegét, hogy célja az adott történés, rendezvény, esemény dokumentálása és elmesélése, és eközben nem hatolhatunk be indokolatlanul a résztvevők magánszférájába.

A határ keskeny, és itt is áll, hogy az adott eset körülményeitől függ, melyik oldalán állunk. Nem annyira rég belebotlottam egy olyan fotógalériába az interneten, ami a felújított Erzsébet térről készült. Az egyik kép bal oldalán, a padokon ücsörgő emberek között több ismerősömet is felfedeztem, a hangsúly a fényképen rájuk esett, minden más csak háttér volt, igaz, jól kivehető módon: az új térkő, a medence, a facsemeték és a többi ember. Egy ilyen kép határozott álláspontom szerint mégis rendben van, hiszen azt mutatja be, hogy az új téren összegyűlve mit csinálnak az emberek, és bár egyesek egyedileg felismerhetők voltak rajta, nem ez volt a lényege. Aztán ott az egyik kedvenc témám, a piac. A zöldséges néni, ahogy épp egyik kezével veszi át az aprót, a másikkal a paradicsomot adja a vevőnek. Tegyük fel, hogy látszik az arcuk – meggyőződésem, hogy ettől még nem az egyéni ábrázolás a fotó célja, hanem a szituáció megörökítése. Persze ez egy megengedő álláspont, és mivel mindig mérlegelési kérdés, egy szigorú bíró gondolkodhat máshogy is.

Konklúzió helyett

Ha jó tanácsot kellene adnom, azt mondanám, hogy a valóban nyilvános és valóban közszereplésnek tekinthető (vagy legalábbis ahhoz közelítő) eseményekről bátran számoljunk be fotóinkkal, és tegyük ezt annál bátrabban, minél ismertebb személyt látunk. Tömeg fényképezése esetén ugyanakkor kicsit óvatosabban járjunk el, és figyeljünk arra, hogy ha még sikerülne is egy nagyszerű helyzetet elkapnunk, amin beazonosítható szereplők vannak, a fotón szerepeljen más is, és magát a szituációt, az élethelyzetet akarjuk elmesélni. Jó, ha szem előtt tartjuk azt is, hogy bár az engedély nélküli fotózást az állam nem üldözi, amennyiben az engedélykérés alóli fenti kivételeket nem jól alkalmazzuk, az illető felléphet velünk szemben, és akkor már a bíróság kezében vagyunk. Bátorságot és körültekintést kívánok.

/Nagy Gergő/