Lavina – avagy mit tennél, ha?

Ugye mindenki játszotta már azt a játékot, hogy mit tennél ha? Mit tennél, ha belecsöppennél egy fegyveres bankrablás kellős közepébe? Mit tennél, ha szeretkezés közben rád nyitnának a szüleid? Vagy mit tennél akkor, ha a családoddal (feltételezzük, van két kiskorú gyereked) egy síparadicsomban ebéd közben feléd zúdulna egy lavina?

Mentenéd azt, akit lehet? Mentenéd a családodat? Először a nők és a gyerekek? Vagy egyszerűen csak futnál?

Ez a film ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér. Egy meglehetősen kiegyensúlyozott család – ahol a férj, a feleség szerint túlságosan sokat dolgozik, és emiatt kissé el hanyagolja a családját – elmegy egy hétre síelni, és alig pár nap elteltével azon kapják magukat a hütte teraszán, hogy eldörren egy hóágyú, és egy lavina indul meg feléjük. A férj előveszi telefonját, csak úgy, mint sokan mások, mondván ezek tudják, mit csinálnak, nincs veszély. A feleség viszont már fogná a gyerekeket és legszívesebben futna, mert itt valami még sincs rendben. A férj viszont addig győzköd mindenkit, hogy mire egyértelművé válik, hogy a lavina nem fog irányt változtatni, már el is lepi őket a hó. Még az utolsó pillanatban lehet látni, amint a feleség ráborul két gyerekére, védve őket saját testével, és amint a férj eldobva mindent futni kezd.

Lavina-Turist1

Aztán csend. Minden fehér. És teljes csend. Nyomasztóan hosszú ideig. Majd kissé mintha tisztulna a kép, már látni néhány körvonalat és halk hangok szólnak egymás után: mindenki megvan, hol vagy, minden rendben?

Ugye mondtam, hogy nem lesz semmi baj, tudják ezek, mit csinálnak, sétál vissza újra a teraszra a még mindig az asztalnál álló, egymást szorongató családjához a férfi, és bár kissé zavartan, de leül, hogy befejezze az ebédet.

Van annyira stabil ez a család, hogy átvészeljen egy ilyen presztízsromboló élményt? Tud-e továbbra is bízni a feleség a férjben, hisz nem hogy az elfutott, amikor családja veszélyben volt, hanem még csak nem is hajlandó beismerni, hogy elfutott. Rosszul emlékszel drágám, nem futottam el, mondja a férj aznap este egy másik párral töltött vacsora közben, és éjjel a folyosóra kiosonva privát beszélgetésük alatt. És bárhogy is reagál felesége, ő nem tágít ettől a véleménytől. Nem futottam el, te emlékszel rosszul.

Sem a gyerekek. Mert ők is ott voltak. Ők is láttak mindent. Látták, ahogy az apjuk elfut. És azt is látják és hallják, ami a szüleik között történik. És saját gyermeki módjukon ők is reagálnak az őket ért impulzusokra. Arra is, mennyire két ember problémájának kezelik a szülők az esetet négy ember problémája helyett.

Pszichológiai szempontból tökéletesen van felépítve a film. A karakterek kidolgozottak, a beszélgetések valósak, a szereplők játéka, a forgatókönyv kivételesen életszerű volta miatt még a kisgyermekeknél is teljes mértékben hiteles. Zene csak akkor szól, amikor indokolt a filmben, és akkor van teljes csend, amikor a történet szempontjából és a lassú feszültségkeltés érzékeltetésére a nézőnek nem kell semmi mást hallania, csak a csörlők lassú, megállíthatatlan kattogását. Az operatőri munka pedig a rendezői munkával egyetemben elsőrangú. Nagyjából csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a filmről.

De, a film rendkívül lassú. Talán, mert az életet imitálja és az élet is lassú. Mindannyian tudjuk, hogy a mindennapokban két személy között kialakuló feszültség hosszan épül fel. Többnyire nem azért, mert a probléma megoldhatatlan, hanem azért, mert a konfliktuskerülők vagyunk és ezért hazugságokba menekülünk. Kompromisszumokat kötünk ahelyett, hogy megoldásokat keresnénk, és megalkuszunk. Megalkuszunk először a házastársunkkal, majd megalkuszunk önmagunkkal, hogy ez így jó nekünk. Aztán pedig ráveszünk mindenkit körülöttünk, hogy ez nem önáltatás, ez az élet. Aztán újra rávesszük magunkat, és másokat, és bármikor újra meg újra, amikor csak szükséges. Egészen addig, amíg szembe nem jön egy olyan helyzet, aminél már nem tudunk félrenézni. Pedig megpróbáljuk alkalmazni a jól bevett módszert, de amint felszínre tör belőlünk lelkiismeretünk, például pár pohár gyorsan legurított bor után, már nem csak a lelkiismeretünket nem tudjuk elhallgattatni, de a szánkat sem tudjuk befogni. És akkor jön minden. Az elmúlt évek összes szemete a szőnyeg alól, az összes csontváz a szekrényből, az összes mumus az ajtó mögül.

Általában ekkor jön a sorozatos veszekedés, a válással való fenyegetőzés és igen sok esetben, a válás maga. Kié legyen a gyerekfelügyelet, ki fizessen tartásdíjat, és így tovább. De valóban ez fog történni jelen esetben? Vagy létezhet olyan szcenárió, ahol az apa vissza tudja kapni a becsületét? Fel lehet oldani egy ekkora érzelmi fiaskót? Mind felesége, mind gyerekei, mind önmaga előtt? Hajlandó ebben segíteni neki a társa, jóban, rosszban, vagy kettejük közt a létrejött szakadék már oly mértékű, mely áthidalhatatlan?

A film eredeti címe Turist. Bár ritka eset, hogy nem tükörfordítás esetén a magyar címet jobbnak találom, ebben az esetben úgy érzem, a lavina sokkal átfogóbb képet ad arról, miről is van szó. Hogyan indít el egy valós esemény egy szinte megállíthatatlan belső folyamot, amiben a szereplők egyre mélyebbre sodródnak, kiszolgáltatva magukat érzelmeiknek és vágyaiknak az irányítás legcsekélyebb jele nélkül.

/Lutz Dóra/

a kép forrása: http://www.filmtekercs.hu

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • StumbleUpon
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Yahoo! Buzz
  • Twitter
  • Google Bookmarks

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>