Enri Canaj: Albánia – Hazatérés

Enri Canaj 1980-ban született Tiranában, jelenleg Athénban lakik. Fő témái a Balkánnal kaplcsolatosak: főleg Koszovóban, Albániában és Görögországban dolgozik, ezekről a területekről mutat be olyan témákat, mint a válság, a migráció, vagy csak az itt élő emberek hétköznapjai.

„Albánia egy kis ország a Balkán-félsziget szívében. A gazdag kultúrája ellenére az emberek általában nem sokat tudnak róla. Ez a szülőhazám is, a korai gyerekkorom színhelye. Máshol nőttem fel, és visszatértem, hogy folytassam a történetemet, ott, ahol abbahagytam.

Amit itt találtam, az a modernitás és a hagyomány együttélése volt. Sokat utaztam és kezdtem megismerni a szülőhelyemet, az embereket, a mentalitásukas és a tradícióikat. Lenyűgöztek az emberek akikkel találkoztam, kedvesek voltak, barátságosak, és kíváncsiak a munkámra.

Az utat a feleségemmel tettem meg. Amikor az emberek rájöttek, hogy egy pár vagyunk, nagyon nyitottak lettek, örömmel fogadtak minket a házukban, jókívánságokkal és áldásokkal halmoztak el. A házasság nagyon fontos Albániában. Mindenkinek meg kell házasodnia, mert egy férfit ez tesz erősebbé és tiszteletre méltóbbá a társadalomban.

A projekt során szerettem volna megmutatni az albán emberek mindennapi életét – a nagy és a kis, látszólag jelentéktelen pillanatokat egyaránt. Ami leginkább lenyűgözött, az a szoros családi egység, az összetartás, a kapcsolat az emberek között. Mindenhol ezt találtam – a fiatal párok és a babájuk; a temetési szertartás, ahol a rokonok megosztják egymással gyászukat; az esküvői ceremónián; vagy amikor a fiú elkíséri az édesapját a munkába. Nem láttam egy magányos embert sem.”

/Gáspár Balázs/

Forrás: http://www.enricanaj.com/