Dokuszűrő – Dokumentumfilm ajánló a jövő hétre (2.)

Ezen a héten (június 6-12.) nem viszik túlzásba a televíziók dokumetumfilm-fronton, de azért néhány érdekes filmebe belefuthatunk, ha nem adjuk fel a reményt.

Az előző héten ajánlottunk két iráni művet; az Anyám otthona, lagúna rendezőjének másik,  Orr, iráni módra című filmjét adja a Duna I. kedden 23.15-től. Mehrdad Oskouei-nak ez a legkevésbé nyomasztó darabja, sok humorral, ám nagy alapossággal járja körül azt a jelenséget, amely az iráni társadalomban az utóbbi időszakban jelent meg: a fiatalok nagy hányada plasztikai műtétnek veti alá magát: megműttetik az orrukat, hogy ”európaibbá” váljon az arcuk. Orvosok, művészek, vallástörténészek, fiúk és lányok beszélnek az identitáskeresés problémájáról egy olyan országban, melyben a lakossság 70%-a harminc év alatti fiatal, s akiknek ugyanakkor rengeteg vallási tiltással, szabállyal kell megküzdeniük.

“Ebben az országban sok gonddal néznek szembe a nők. – mondja a filmben egy New York-i fotós. – Onnan indulhatunk ki, hogy a forradalom óta el kell fedniük a testüket. Csak az arcuk marad szabadon. Ez fontos. S mivel a forradalom után csak az arcukat mutathatták, az arcuk megszállottjaivá váltak. Szerintem ezért látni sok sminket, a hajuk – főleg elöl – ezért olyan díszes. Az orr az arc legkönnyebben megváltoztatható része. Arra a kérdésre, hogy miért csináltatják meg az orrukat, azt válaszolták, hogy eltört az orruk. Az egész ország tele van törött orrú nőkkel. Ez elég érdekes…”

E heti történelemóráink sem maradhatnak el, s ebben megint csak a Viasat History jár elöl: kedden 18.00 órától Anna Letenska – A komika és a nácik, csütörtökön 19.00 órától A kristályéjszaka.

Előbbi Anna Letenska története, aki 1942 májusában a világhírű prágai Barrandov Stúdióban éppen egy vígjátékot forgatott. A náci birodalom helytartója, Reinhard Heydrich ellen elkövetett merényletre a németek brutális megtorlással válaszoltak, és Anna Letenska is a letartóztatottak közé tartozott, mert férje segített elmenekülni egy orvosnak, aki az egyik merénylőt kezelte. Letenskát ugyan elengedték, hogy folytassa a filmezést, ám amikor a a forgatás befejeződött 1942 augusztusában, ismét elvitték, majd meggyilkolták a mauthauseni koncentrációs táborban. Nem érhette meg utolsó filmje bemutatóját sem.

A másik a Német Birodalom zsidók elleni, 1938. november 9-én és az azt követő napokban lezajlott súlyos támadások története, amely később “Kristallnacht”, Kristályéjszaka néven vált ismertté. A film ritka filmfelvételek és fotók segítségével mutatja be az antiszemitizmus terjedését, amelyek a szörnyű eseményekhez vezettek.

Szerdán 22.00 órától ugyanezen a csatornán egy igazi kuriózumra bukkanhatunk:  Stanley Kubrick dobozai. A filmrendező az évek múlásával egyre ritkábban forgatott. De vajon mit csinált két film között?

Két évvel Kubrick halála (1999) után Jon Ronson újságíró meghívást kapott a Kubrick-házba, hogy feltárja annak a több száz doboznak a titkát, amelyeket a legendás filmrendező gyűjtött össze a Hertfodshire grófságban található Childwick Manorban töltött évtizedek során. Ronson azóta már visszatért, és Kubrick és a most már a londoni Művészeti Egyetemen található archívum története a nyilvánosság számára is ismertté válik ebből a lebilincselő dokumentumfilmből.

És akkor most már mindenki örömére (de főleg a közszolgálati csatornák nagy dicsőségére) maradjunk végig a Viasat Historyn: pénteken 22.00 órától egy díjnyertes filmet láthatunk Ázsiaiak a filmvásznon címmel, mely a némafilmek sztárjától, Sessue Hayakawától a Kalandférgekig vizsgálja, hogyan ábrázolja Hollywood az ázsiai férfiakat a mozikban és a tévéfilmekben. Megszólal az Oscar-díjra jelölt színész, Makó, a komikus Bobby Lee  (MAD TV), Jason Lee Scott (A Sárkány: Bruce Lee élete), a producer Terence Csang (John Woo: Vörös szoros), a rendező Justin Lin (Halálos iramban: Tokiói hajsza), és látható több mint 50 klip, közel száz év hollywoodi filmjeinek ázsiai származású amerikai színészeivel.

Szombaton 22.00 órától ugyancsak filmes téma: Nagy filmrendezők. Az amerikai riportfilm, melyet a 2009-es Velencei Filmfesztiválon vetítettek először, Bernardo Bertoluccit, David Lynch-et, Stephen Frearst, Agnes Vardát, Ken Loach-ot, Liliana Cavanit, Todd Haynest, Catherine Breillat-t, Richard Linklatert és John Saylest szólaltatja meg, s számos filmrészlet és archív felvétel segítségével tárja fel világukat.

M.G.