Budapesti Építészeti Filmnapok

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2012 márciusában negyedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat, idén a Kino moziban.

A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között.

Az utóbbi évek nemzetközi fesztiváljain díjazott filmekből válogató 2012-es kiadás minden eddiginél több vetítéssel és változatosabb tematikával várja az érdeklődőket. Az idei év egyik kiemelt témája a mozgás és tér, az emberi test, a kortárs tánc és az épített környezet viszonya. Tavalyhoz hasonlóan ez évben is sor kerül az építészet és a politika kapcsolatának vizsgálatára és építészportrék bemutatására. A modernizmus építészetének ma is releváns kérdéseit tárgyalja az idei válogatás három filmje, és többek közt szó lesz a kiürülő városok jelenségéről, illetve a pályaudvarok városszervező szerepéről. A közép-európai építészeti filmek válogatása a régió több partnerszervezetével együttműködésben valósul meg. Újonnan indított, a jövőben állandósítani kívánt szekció foglalkozik a design építészeten kívüli területeivel: ezúttal a tárgyalkotás folyamataiba enged betekintést két, itthon még nem vetített portréfilm. A fesztivál részét képezi a Short Shots Budapest rövidfilmpályázat szakmai zsűri által kiválogatott filmjeinek bemutatása és közönségszavazása. A filmvetítéseket beszélgetések,  városi séták és fotókiállítás kísérik.

Szervezők: Polyák Levente, Huszár Daniella, Oravecz Júlia, Soltész Noémi
Grafika: Csekk István

Dátum: 2012. március 29. – április 1.